Az egyszerű vonások rejtik a legnagyobb bonyodalmakat. A díszlet, a jelmezek, a kellékek, minden a minimalizmust tükrözi, mégis a játék, a szöveg, a színészek valós emberi drámákat jelenítenek meg, helyenként különc humorba burkolva.
Az ember általában fennkölt érzésekkel indul meg a Nemzeti Színházba előadást nézni. Bennem legalábbis van ilyen. Aztán valahogy mindig úgy távozom, hogy a pátosziság átalakul egy rendkívül erős tanulsággá. Minden előadás tanít. Van, amelyik megmutatja a helyes utat, van, amelyik egyszerűen az ember képébe vágja, hogy mit csinál rosszul, és akad, amelyik bennünk hagyja a motoszkáló érzést, hogy valami nem stimmel. Az Amphitryonról nehéz meghatározni, hogy melyik. Egy erősebb hatalom játékáról és esendőségéről szól. Arról, hogy az istenek is valahol csak emberek, pusztán istenien játsszák ezt a kemény meccset, amit mi életnek hívunk.
