"...Szeretek játszani ... jó kimenni a nézők elé..." - Interjú Pásztor Tiborral

Pásztor Tibor azon fiatal színészek egyike, aki bár nagy tehetséggel és különleges érzékenységgel van megáldva a színház felé, mégsem sokan ismerik Magyarországon. A Bárka Színházzal "hajózik" immár tíz éve, ám valódi álma mégis más irányba tart... 

Miért pont a színház?

Véletlen. Abszolút nem gondoltam arra, hogy színész leszek, vagy egyáltalán színházzal akarok foglalkozni. Sportoló akartam lenni. Testnevelés tagozatos gimnáziumba felvételiztem az általános iskola után és minden csak a foci körül forgott. Jól is ment, második évben már a Győri ETO-ban rúgtam a bőrt, pillanatok alatt lépkedtem föl a ranglétrán. Aztán valahogy egyre közelebb került hozzám ez a színházas dolog. Koleszos voltam 4 évig és rengeteget jártunk a Győri Nemzetibe, és akkor, ott valahogy megtetszett.

Gimi talán harmadik évében volt, hogy a tanárnőm elém tett egy újsághirdetést, amiben az állt, hogy a Budapesti Shakespeare Színművészeti Akadémia felvételt hirdet. Gondolkoztam rajta egy darabig, aztán úgy döntöttem, hogy miért ne. 

Nem gondoltál rá, hogy a Színművészeti Egyetemet is megpróbáld?

Dehogynem! Jelentkeztem többször is. Általában az első rostán tovább is jutottam mindig, de utána valahogy megtorpantam. Nem volt meg bennem azt hiszem az a fajta vagányság, ami oda kellett volna. Sokat gondolkodom azóta is ezen. Emlékszem még akkor is többször visszajártam az egyetemre előadásokat nézni, amikor már befejeztem az Akadémiát és a József Attila Színháznál voltam, hogy lássam azokat az embereket, akiket felvettek. Próbáltam megfejteni, hogy mi lehetett a gond velem. Azt hiszem, mivel amúgy is későn érő típus vagyok, nem voltam igazán oda való. Sajnálom egyébként. Nekem ez nem sikerült, úgyhogy más utat kellett és kell a mai napig járnom. Így valamilyen szempontból nehezebb a dolgom, de nem baj, fiatal vagyok, harminc éves, úgyhogy nem rohanok sehova.

Vállalnál szerepet még a napi szappanoperákban is?

Kereseti lehetőségnek jó lenne néhány részt leforgatni. Kiegészítésként pont megfelelne. De itt van mondjuk a szinkron is. Voltam néhányszor, mert felhívott egy ismerős… hiszen csak úgy lehet bekerülni ezekbe a körökbe. Tavaly december óta voltam ötször. Ez nagyon kevés. Egyszerűen nagyon kevés a meló. Meg persze első sorban olyan embereket hívnak, akik már ismert hangok, gyakorlottak a szakmában. Borzasztó nehéz.

Nem gondoltál rá, hogy külföldön próbálkozz?

Egyre többet gondolok rá igazából, de inkább workshopokra mennék. Csak utána kellene járni, hogy hol vannak ilyenek. Ki kellene menni, megnézni, aztán hátha valaki észrevesz. Még csak a nyelv sem lenne gond! Az tényleg az utolsó, mert pillanatok alatt meg lehet tanulni mondjuk angolul olyan szinten, hogy az a filmben meg tudjon állni. Javier Bardem a mai napig spanyol akcentussal beszéli az angolt… szívesen dolgoznék filmben.

Hogy jött a Bárka?

Csiszár Imre és Tímár Éva osztályában végeztem. Az egy nagyon jó csapat volt. Utolsó éves voltam, mikor elmentem felvételizni az egyetemre és a második rosta az Ódry Színpadon volt. Oda már jöttek rendezők, igazgatók is, hogy megnézzenek minket. A József Attila Színház akkori igazgatója, Léner Péter is ott volt, és sok fiatalt próbált összegyűjteni a színházába stúdiósnak. Úgy gondolta, hogy akit nem vesznek fel az egyetemre, azt megpróbálja odacsábítani. Így kerültem a József Attila Színházba egy évadra. Én persze örültem, hiszen ez tök jó lehetőség, mégis csak színházról van szó! Velem együtt kb 8-10 fiatalt válogatott oda, de a csapatot valahogy nem szerettem. Nem éreztem jól magam közöttük. A színházat nagyon szerettem, majd minden előadáson benn ültem.

Később a Pesti Estben láttam meg egy hirdetés, hogy a Bárkába keresnek segédszínészi státuszra embert. Több állomásos felvételin kellett részt vennünk. Sikerült, bekerültem, és itt már jó volt a csapat, fiatalok voltunk, és minden évben 1-2 darabban játszhattunk. Pénzt is kaptunk, és évről évre egyre nagyobb feladatok jöttek. Itt vagyok már 10 éve, az igazi áttörés viszont még várat magára. Ehhez azonban szükség lenne egyfajta bizalomra a vezetőség részéről. Komolyabb szerepeket szeretnék a Bárkán játszani, de sajnos nem rajtam múlik.

Volt már egyébként ilyen az életedben?

Igen. Mrozek Emigránsok című drámáját vittük színpadra Jeges Krisztián és Máté Krisztián kollégámmal. Két férfiről szól, akik kénytelenek elhagyni hazájukat. Egyikük politikai hovatartozása, másik nincstelensége miatt. Rendkívül nagy az aktualitása most ennek az előadásnak. Szerettem, jó munka volt.

Min dolgozol most?

Most mutattuk be a Bárkában az Anna Kareninát. Oblonszkijt játszom, Anna bátyját, Dolly férjét, aki összejön a nevelőnővel. A mi esetünkben nincs teljesen kifejtve Oblonszkij története. Ez egy átírt színpadi változat a regényből, csak a főszál van benne, Anna, Vronszkij és Karenin vonala.

Most ez van, illetve gyerekekkel is foglalkozom, ami nagy boldogságot okoz, imádom! Illetve sportolok szabadidőmben.

Benne vagy a színészválogatottban…

Igen, focizom is néha, eljárogatok, bár most fáj a térdem…

Hogy kerültél be a válogatottba?

Kardos Robi kollégám vitt le egyszer. Aztán ott maradtam. Jó a csapat, szeretjük egymást. Járjuk az országot hétvégente, jó buli.

Te vagy a legfiatalabb, nem?

Most már nem, vannak egyetemisták is. De mikor lekerültem, 4-5 éve, én voltam, igen.

Arra nem gondoltál még, hogy a gyerekekkel hivatásosan dolgozz? Tanárként, drámatanárként?

Nagyon szeretem őket, de tanári végzettségem nincs. Most úgy vagyok vele, hogy képezem magam, sokat olvasok, például drámapedagógiai könyveket. Régen egyébként tanár akartam lenni, földrajz-testnevelés szakos.

Miért pont földrajz?

Mert az volt a tesivel együtt! (nevet) A testnevelést mindenképp szerettem volna, kellett valami mellé, amit egyébként is szeretek. Aztán végül nem lettem tanár… De biztos lesznek még lehetőségeim. Szeretnék egyszer majd otthon, a falumban gyerekekkel egy előadást létrehozni. 10 éve vagyok színháznál, sok mindent láttam…De még nincs itt az ideje.

Jobb gyerekekkel dolgozni, mint felnőttekkel?

Lehet, hogy hálásabb egy picit. A közeg jó, sokkal jobb gyerekek között lenni… valahogy őszintébb a helyzet. Én mindig beszélgetek velük, kérdezgetem, mi a véleményük az adott feladatról, s szeretem, mikor megmondják, hogy valamit nem szeretnek, vagy van, hogy megkérdem tőlük h hogy érzik magukat az órákon, vagy mit csinálnának másképpen. Van, aki elmondja, van, aki nem meri… de volt olyan, aki az arcomba vágta, hogy nem tetszik, másképp csinálná. S akkor megcsináltuk úgy, ahogy ő elképzelte.

Szeretek velük kommunikálni. Azt tapasztalom, hogy marha nehezen beszélnek…

Van, hogy megkérdezem: „Mi történt veletek a héten? Meséljetek!”, és erre csak azt felelik, hogy semmi… Nem hiszem el, hogy nem történik velük semmi.

Felmerül benned néha, hogy szívesen élnél egy másik korban? S melyikben?

Amikor sétapálcával meg keménykalapban lehetett járni az utcán. Ez az igazi úri dolog. Annyira imádnám, tök jó! Talán ez egy kicsit sznobizmus, de ez is bennem van, nem titkolom.

Mikor a férfi megadta a módját. Volt olyan barátnőm, aki kikérte magának, hogy segítettem feladni rá a kabátját. De hát engem így neveltek, 16 évesen is feladtam a kabátot. Ez nem egy felvett póz. Megadom a tiszteletet az idősebbnek, előre engedem a nőket, és automatikusan nyúlok, ha segíthetek. Visszamennék abba a korba, ha lehetne, de azért örülök, hogy itt élek a jelenben, és itt kell kikaparnom az értékeket.

Ezért is jó gyerekekkel foglalkozni, nem? Hiszen tovább tudod adni nekik az értékeket.

Ez a vágyam, igen, hogy picit terelgessem őket. Rájuk figyelve, nem erőszakkal.

Ami a kommunikációt illeti, valamennyire magadnak mondasz ellent, hisz te sem vagy az a szószátyár típus…

Nem vagyok. Régen bizony nem minden esetben mertem elmondani, bevallani az érzéseimet, gyáva voltam. Ezért megpróbálom a gyerekeket rávenni arra, hogy ők nyitottabbak legyenek.

Szeretem, ha mesélnek, ha használják ezt a szép nyelvet. Fontos, hogy tudjunk idegen nyelveken is, de a magyart különösképpen jól kell beszélni, és ezt nem csak azért mondom, mert ez a szakmám.

A színészetben hol tűnik el a határ a megformálás és az átélés között?

Annyi módszer van… Általában megpróbálok belehelyezkedni annak az embernek a helyzetébe, akit játszom, megtalálni az igazságát. De átélni? Ez bonyolult, sokáig lehetne boncolgatni. Megkapod a szöveget, abból kiderülnek a figura jellemvonásai. Egy gyilkost is meg lehet érteni, ha megtudod, miért gyilkolt, mi motiválta a tettét. Nem lehet azt mondani valakire, hogy aljas szemét, mert lelőtte a másikat.

Mi az, amit szeretsz a színházi világban, a színész életben?

A tapsot! Imádom…

Ez motivál?

Nem… Szeretek játszani, szerepelni, jó kimenni a nézők elé. Nem mondom, hogy ott tudok megnyílni, mert van, amikor a színpadon is befeszülök. De egy jó szerep sokat segít.

Figyelnek rád?

Igen, az is. Jó témák vannak, jó dolgokat lehet megbeszélni szerepeken keresztül. Jó a szerelmest is eljátszani a színpadon. Jó ott minden. Csak egy idő  után rutinból oldasz meg dolgokat,  bemész, lejátszod, nem teszel hozzá semmit, de nem is szakadsz bele. Főleg a kisebb szerepeket nehéz megcsinálni. Közben meg hazudok, mert az is olyan jó, ha a piciben is meg tudok szólalni, meg tudom mutatni magam. Nem tudom jól megfogalmazni, talán majd 10 év múlva. Amire igazán vágyom az a film.

Mi lehet benne, ami ennyire vonz? 

Nem tudom megfogalmazni, csak érzem, hogy vonz. Nagyon szeretem a filmeket, szeretek moziba járni. Egy filmben tisztább, egyszerűbb gesztusokkal ki lehet fejezni az érzelmeket. Nem kell nagyítani, túldíszíteni. Egy színpadon a hanghordozás is más, a gesztusok is, fel kell őket nagyítani. Ezért jó egy színésznek, ha mindkettőben ki tudja magát próbálni.

A színészetet munkának vagy hivatásnak tekinted?

Nekem a színészet a hivatásom. Nem szeretem azt a szót használni rá, hogy munka. Csak felmegyek a színpadra, bohóckodom (mosolyog), aztán tapsolnak nekem.