2013. október 15., kedd

"...nem értem, miért kellett volna feláldozni a feszültséget, az élet és emberszerűséget a tiszteletteljes dögunalom oltárán..." - Interjú Radnay Csillával

Radnay  Csilla 2007-ben végzett a Színház és Filmművészeti Egyetem zenés színész szakán. A kezdetekben több színházban megfordult, majd 2009-ben a Nemzeti Színházhoz szerződött. A közönség számos szerepmegformálására emlékezhet, legutóbb István feleségét, Gizellát alakította az I.K.3.0. című előadásban. POSZT különdíjas és Junior Prima díjas színésznő. Az idei évadtól a Székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatát erősíti. 

Mi ösztönzött arra, hogy színésznő legyél?
Hát biztos valami titkos exhibíció, vagy nem tudom (nevet). Egyszer még gyerekkoromban valahogy teljesen indifferens pillanatban azt mondtam a szüleimnek, hogy én színész leszek. Akkor ez annyiban is maradt. Aztán a gimiben kapott el újra ez a gondolat, amikor bekerültem egy diák színjátszó körbe. Akkor azt nagyon megszerettem és onnantól nem nagyon volt kérdés, hogy ez az, ami érdekel.

Először a zene volt előtérben és utána a színészet?
Először a zene volt, az már a gyerekkori zongoratanulással és a hegedűtanulással elindult. Kiderült, hogy csípőből nagyon élvezem. Előbb volt a zene és az alakult át zenés színészetté.

Milyenek voltak a főiskolai évek?
Azt hiszem, hogyha nem lettem volna ennyire fiatal, akkor sokkal jobban tudom élvezni. Akkor még nagy dac volt bennem azzal kapcsolatban, hogy az egész életemet ez töltötte ki. Eltelt három év mire rájöttem, hogy ez nekem jó lesz, viszont akkor már csak egy évem volt arra, hogy elkezdjem élvezni az egészet.

Tulajdonképpen kamaszként kerültél be a főiskolára. Nem könnyű dolog felnőni „egy sötét lyukban”. Hiszen tudjuk, hogy a főiskola javarészt abból áll, hogy éjjel nappal bent vagytok.

Pontosan így volt, és hajnal kettőkor, amikor vonszoltam magamat haza, a kortársaim még az egyik buliból a másikba mentek át. Nagyon sértve éreztem magam, hogy velem ez nem így történik.

Mi volt a főiskolán a legmeghatározóbb élményed? Van ilyen előadás? Vagy olyan emberek, akik a pályádat befolyásolták?
A két osztályfőnököm, Novák Eszter és Ascher Tamás mindenképpen meghatározóak voltak. De ami igazán meghozta a kedvemet a harmadik évben, amikor azt éreztem, hogy mégiscsak van ebben valami élvezetes is (nevet), az a Kurázsi mama volt és Zsótér (Zsótér Sándor – szerk.). Nagyon-nagyon élveztem és ott szerettem meg próbálni is. Előtte többnyire magunkra voltunk hagyva a próbahelyzetekben, legalábbis az első két évben. Az ember magára van utalva és magának kell próbálnia a társaival. Utána azt megnézik az osztályfőnökök és elmondják, hogy mi változzon a következő alkalomra. De ennek az egymásrautaltságnak is megvan a maga szépsége, csak én nagyon későn jöttem rá.

Akkor közönség sem volt?
A mi vizsgáinkra bejöhettek már, mert nálunk volt egy nyitás, azt hiszem, hogy talán már első év végén is volt nyilvános vizsgánk. Hát nyilvános… negyvenen nézték vagy ötvenen. Ilyen értelemben volt egy kis nyitottság.



A társaiddal hogy jöttél ki? Te voltál a legfiatalabb?!
Én voltam, de volt még ebből a korosztályból három ember, Szabó Kimmel Tomi, Kiss Diána Magdolna és Tarjányi Tamás, aki azóta egyébként operaénekes Bonnban. Négyen voltunk friss érettségizők és ebből én voltam a legfiatalabb. Nehezen beilleszkedős voltam akkor is, illetve sokkal nehezebben beilleszkedő típus.

De zárkózott voltál és azért? Vagy nem találtad igazán a helyed?
Zárkózott is. De igazából a kettő együtt. Ez nem jelenti azt, hogy teljesen kívülálló maradtam, csak mindig egy picivel kijjebb voltam, mint a többiek.

Tehát a Kurázsi mama után szabadultál fel? Ott érezted meg azt, hogy ez lehet jó is?
Igen.

Akkor Zsótér hozta ki ezt belőled?
Igen. Amúgy is  Zsótér nekem nagyon sokat segített és  nagyon hálás vagyok, hogy a főiskolán találkoztunk, meg utána is. Szóval nekem ő nagy figura az életemben.

A főiskoláról még kiemelnél valamit?
Nagyon sok mindent kiemelhetnék, például a Varázsfuvolát, ami szintén egy elég meghatározó vizsgaelőadása volt az osztálynak.

Hol töltötted a gyakorlatot?
Sok helyen voltam. Kecskeméten, a Centrál Színházban és a Merlinben is csináltunk előadásokat.

Ti már nem az az osztály voltatok, amit musical és operett osztálynak neveztek, hanem zenés színész osztály.
Hogy van-e különbség a kettő között, már kezdek kicsit kételkedni (nevet). De nyilván van. De akkor is úgy gondoltak ránk - hiába nem operett musical szak -, mint zenés feladatokra használható emberekre.



A Centrál Színházban lévő szerepeidet hogy jellemeznéd? Inkább zenés előadásokban láthatott akkor a közönség. Nem vágytál prózára?
Nagyon szeretek énekelni, nekem minden alkalom örömteli, amikor kapok zenés szerepet.  Azért szoktam várni prózára, mert nem akarok elszakadni teljesen tőle. Fizikailag rettentően megterhelő tud lenni, amikor az ember csak énekes szerepet csinál. Nagyon szerettem az összes zenés szerepemet is és a Centrálos szerepeimet is. Nagyon hálás vagyok értük Puskás Tamásnak, hogy abban az időszakban sokat dolgozhattam ott. Prózai előadásban is játszottam, a New York-i komédiában, és a Velencei kalmárban.

Ezek után, hogy jött a Nemzeti Színház? Hogy találtak meg?
Erről csak legendákat tudok (nevet). Nem tudom, hogy mi igaz belőle. A lényeg az volt, hogy akkoriban éppen valami nagyon antiszociális időszakomat éltem, és volt egy iszonyatosan lepattintós hangposta beköszöntőm. Már nem emlékszem, hogy mi volt, de nagyon ciki lehetett, mert egyszer rám szóltak az egyik színházból, hogy egy színésznőnek nem lehet ilyen a hangposta beköszönője.  Egyszer csak volt egy üzenetem, „na jó, akkor meghallgatom, biztos anyukám”- mondtam. Ez volt az üzenet:  „Jó napot kívánok, Alföldi Róbert vagyok és csak azért telefonáltam, mert szeretném, ha eljönne a János vitéz próbaéneklésére”. Így az első évadban vendégként játszottam a János vitézben, a következő évadban pedig le is szerződtem a színházhoz.

Melyik volt a Nemzeti Színházban a legkedvesebb szereped? Miért?
Az Egyszer élünk, és Ilon (mosolyog). Azért mert egy nagyon vészterhes időszakban született. Akkoriban indultak ellenünk az ostoba, nemtelen támadások. De nem csak az akkori aktualitása miatt, hanem minden, amit az életről, halálról, emberről, múlt, jelen, jövőről gondolok, az ott nagyon szinkronba került János (Mohácsi János – szerk.) gondolataival. Lenyűgözött az a találkozás is, és lenyűgözött a Mohácsi testvérek érzékenysége, intelligenciája és ösztönössége. Azzal nagyon tudtam akkor menni. Utólag kiderült, hogy én teljesen más dimenzióban voltam, mint a többiek, mert egy csomó minden fel se tűnt. Például sok probléma, ami a darab készültekor egyébként jelen volt. Mintha egy hályog lett volna a szemem előtt.

Játszottad a Velencei kalmárt a Centrál színházban is és a Nemzeti Színházban is. Két különböző karaktert, Jessicát és Portiát. Melyik állt közelebb hozzád?
Mind a kettőt nagyon szerettem, de Jessicaé szerintem Shakespeare női figurái közül az egyik legszebb,legmegrendítőbb sors. Azzal az egy hátránnyal rendelkezik, hogy Shakespeare nem írta meg rendesen, mert genyó volt (mosolyog). De abból a pár mondatból, jelenetből kiderül, hogy borzasztóan tragikus sorsú nőről van szó. Szerintem már önmagában Jessicáért megéri elővenni a Velencei kalmárt. De sajnos a Centrálos előadásban ebből a szempontból hiányérzetem volt. Megcsináltuk a jeleneteket, de egyébként nem derült ki semmi erről a csajról. A Nemzetiben ez megvalósult, csak ott nem én játszottam (nevet), hanem Eszter (Bánfalvi Eszter – szerk.), de hát az tök szép volt. Abszolút ki lett bontva, és meg lett nézegetve jobbról-balról, hogy hogyan működhet az a nő. Portia szintén egy szuper szerep, és ő ki is van bontva rendesen. Nagyon örültem, hogy eljátszhattam, pláne Jánoséknál (Mohácsi János- szerk.).



Mesélnél a Summertime című filmről?
A Summertime négy évvel ezelőtt készült. Bollók Csabival, a film rendezőjével, szintén a főiskolán találkoztam. Nagyon szép és jó munka volt. Pláne, hogy ugye kint a horvát tengerparton forgattunk (nevet).

Különleges ez a film, mert három különböző idősávban játszódik.
Fel akarták markolni az egész XX. századot ebbe a 25 percbe, ami elég merész vállalkozás. Azért is szerettem, mert én magam is nagyon kedvelek párhuzamban vizsgálni élethelyzeteket, sorsokat, és korokat. Szeretem összevetni és megnézni, hogy mi változik egy ember életében, vagy generációk életében, ha változik egyáltalán valami.

Amikor végeztetek a főiskolán, akkor alapítottatok egy társulatot az osztállyal. Miért?
A Hoppart társulat ötletét Magács László vetette fel, aki akkoriban a Merlinnek (Merlin Színház - szerk.) volt az igazgatója, és az volt a terve, hogy legyen a Merlinnek, ami ugye akkor befogadó színház volt, egy állandó társulata. Aztán valahogy a társulat megmaradt, de a Merlin kicsúszott mögüle. Nyilván volt benne egy - nem szeretem ezt a szót használni - kényszer, mert abban a pillanatban nagyon keveseknek mutatkozott munka. Érdekes volt együtt dolgozni, és furcsa volt ránézni a többiekre, amikor már nem a négy fekete fal között voltunk. És az is, hogy nem vagyunk köldökzsinórral odakötve az osztályfőnökeinkhez, hanem saját magunkért felelünk. Ezt három évig csináltam velük és akkor úgy éreztem, hogy ebből pont így volt elég. A Chicago volt a búcsúmunkám. De egyébként ők ma is működnek, négyen vannak alapvető társulati tagok, és sok vendéggel, volt osztálytársakkal dolgoznak együtt. Most ha jól tudom, Polgár Csabi rendezte a Julius Ceasart Münchenben, de oda is vitte Herczeg Tomit és Szilágyi Katát is.

Sokféle karakter eljátszottál már, és minden szerepednek van egy kis pikantériája. Például a Chicagora hogy készültél fel?
Zsótér nem akarta, hogy férfit játsszak. Nem az volt a tényállás, hogy a fiúk lányt és a lányok fiút játszanak, hanem egyszerűen csak elvette a szerepek nemét. Ami szerintem izgalmas ötlet megnézni, hogy nem nélkül, önmagukban a karakterek hogyan működnek. Úgyhogy nem készültem úgy, hogy elkezdtem mélyíteni a hangomat vagy bajszot ragasztottam (nevet). Ráadásul akkor Győrben próbáltam a Kabarét párhuzamosan. Iszonyatos szaladgálás volt Győr és Budapest között. Nagyon megterhelő időszak volt. Van, amikor a fáradtság és a hirtelen jövő ötletek, jót hoznak ki az emberből. Ilyenkor muszáj rábízni magunkat az ösztöneinkre, mert más már nem nagyon fog működni.

A Chicagot Zsótér találta ki, vagy a társulat ötlete volt?
Úgy emlékszem, kérdés volt, hogy a Kurázsi mamát, vagy a Chicagot csinálja meg velünk vizsgának. Akkor a Kurázsi mama mellett döntött. Viszont az egyik osztálytársamnak, Mátyássy Bencének, beakadt ez a Chicago és addig járt a nyakára, amíg azt nem mondta, hogy jó akkor csináljuk meg. Tehát az ő ötlete volt anno, de aztán kicsit húzódozott, hogy hogyan meg mint, és erőszakos ráhatásra ugyan, de sikerült meggyőzni.

Erre a szerepre kaptad a POSZT-on a díjat?
Erre, meg az Ilonra.  A kettőre együtt.

És a Junior Prima díjat?
Hát azt nem tudom. Valaki kérdezte tőlem, hogy én minek tudom be azt a díjat. Akkor mondtam, hogy fogalmam sincs. De úgy gondolom, hogy a Junior Prima, az jellegéből adódóan inkább egy ilyen összefoglaló díj. Tök jó hogy itt van ez a lány vagy ez a fiú és hajrá így tovább. Tehát nem gondolom, hogy az egy szerephez fűzhető.

Ha a műfajok közül kellene választanod, akkor melyiket választanád? Ha nézel egy előadást mit nézel szívesen? Ha játszol, akkor melyiket?
Nagyon hálás vagyok az életnek, hogy ilyen döntésre még nem kényszerített rá. Azt szeretem, ha sok minden belefér, és ha minden jelen van, mert akkor nincsen hiányérzetem. Ha folyamatosan csak operetteket játszanék, akkor az nagyon nem lenne jó, ha folyamatosan csak Woody Allen vígjátékot, az se, meg ha folyamatosan csak Shakespeare királydrámát az sem. Viszont ha mindegyik van, az a jó. Tehát hiányozna az operett is, és hiányozna talán a musical is, bár ebben nem vagyok olyan biztos. De minden hiányozna, ha nem lenne jelen.



Szoktál színházba járni?
Az elmúlt években sajnos nagyon kevés előadást láttam. Leginkább olyat, ami a Nemzetiben ment. Sajnos nagyon kevés helyre jutottam el. Most, hogy van egy kis szabadidőm, több lehetőségem adódik rá.

Mi az, amit szeretsz a színházi létben?
Elsősorban a munkát. Azt nagyon. És azt, amikor az ember cinkosokra talál és le tud velük ülni, meg tudja velük beszélni, akár a munka részét, akár bármi mást. Szeretem, amikor kialakul egy olyan közösség, amiben az ember otthon érzi magát.

Kinek a véleményére adsz? Fontos a kritika?
Szeretem összegyűjteni a véleményeket, abból úgyis szanálok, de nem úgy, hogy csak a jókat fogadom el, a rosszakat meg kidobom. Azt hiszem, hogy van egy viszonylag egészséges önkritikám. Be tudom fogadni a negatív kritikát is, és be tudom építeni. Szóval kritikát is szoktam olvasni, a szüleimet és a barátaimat is meghallgatom. Érdekel, hogy mit gondolnak, mert mégiscsak hatásról beszélgetünk, meg lecsapódásokról.

Mi motivál ?
Az úton levés. Az hogy megyünk előre, vagy hát reméljük hogy előre.

Álomszerep?
Nincs. Azt szeretem, ha megtalál valami és rájövök, hogy tulajdonképpen az miért az én álomszerepem. Volt már ilyen. A zenések közül például Sally nagyon alkalmas erre.

És Sente Ste az Avenue Q-ból?
Azt is nagyon csíptem.

Hogy tanultad meg felcserélni a betűket?
Úgy, hogy elkezdtem otthon is úgy beszélni. Anyámékat és a haverjaimat ezzel őrjítettem meg (nevet). Muszáj volt, rá kellett állni, így eljött az az idő, amikor az előadáson csak be kellett kapcsolni egy gombot. Nem ment volna, ha nem tudom, hogy van egy ilyen rekesze az agyamnak, ami erre van ráállva.

Milyen élmény volt eljátszani Gizellát a 30 éves István, a királyban?
Jó! Tényleg jó. Semmi esetre sem egy álomszerep. Nem akarok ezzel senkit megbántani, de ez is egy elnagyolt figurája ennek a történetnek. Ehhez képest pedig lett belőle egy játszható figura, és egy játszható női élet, vagy sors szakasz.  Egyébként nagyon sokan mondták azt, hogy köszönik nekem, vagy nem nekem, hanem Robinak (Alföldi Róbert- szerk.) elsősorban, hogy lett egy Gizella élményük. És ez tök jó volt.

És hogy Zalánnal (Makranczi Zalán – szerk.) volt egy különleges kapcsolatotok a színpadon…
Igen, ebből lettek különböző botrányok, hogy mit gondolunk mi…  De szerintem színházról, és drámáról és drámai helyzetekről beszélünk. Nem történelmi tablót, hanem színházi előadást készítettünk, és nem értem, miért kellett volna feláldozni a feszültséget, az élet és emberszerűséget a tiszteletteljes dögunalom oltárán.

Mesélj a Kőműves Kelemenről.
Nekem az volt életem első előadása, amit gyerekként láttam. Nagyon érdekes volt egyszer csak belecsöppenni egy új feldolgozásba. Számomra egészen meglepő, hogy mennyire működik az előadás. Nagyon szeretem csinálni.



Hogy dolgozod fel, hogy ennyi drámai szerepet játszol. Például ha délután játszol egy Bánk Bánt este pedig egy Hamletet, akkor hogy tudsz azon túllépni?
Az amúgy is vicces, hisz a két szerep igen-igen hasonlít egymásra. Nem szoktam ezzel sokat foglalkozni. Úgy gondolom, hogy a szerepeimnek nincs komoly kihatása az életemre. Vagy, ha van akkor pont fordítva, nem nyomasztanak, hanem felszabadítanak. Az előadás közben kijön a figura sorsa és tragédiája, így nem maradnak tüskék bennem. Legalábbis még sosem mentem úgy haza, hogy: Hagyjatok, most olyan nehéz nekem, ma már kétszer meghaltam.

Hogy éled meg, hogy ennyiféle szerepkörben játszhatsz? Ritka az ilyen színésznő, aki jól is énekel és jó színésznő is egyben.
Az hogy ennyiféle karaktert eljátszhattam, egy ajándék. Szerintem nem feltétlen az ilyen színésznő ritka, inkább a sokféle lehetőség. Hálás vagyok, hogy sokan, sokféle lehetőséget adtak nekem. Nem szuszakoltak be egy szerepkörbe, hanem sokféleképpen gondolkodtak és gondolkodnak rólam. Ez az amiről beszéltünk, hogy a sokszínűség nagyon fontos.

Fehérváron folytatod a pályádat. Miben láthatunk majd?
Októberben kezdek a Lear királyban, ott Goneril leszek. Aztán tavasszal a Mester és Margaritában.

És egyéb helyeken esetleg…?
Hát bukkangatnak fel dolgok, de azokról még sajnos nem tudok mondani semmit (mosolyog). A Kőműves Kelemen megmarad. Valamint van rá esély, hogy egy-két nemzetis darabot átvesz majd más színház.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szerzői jogi megjegyzés

Az oldal tartalmát olyan cikkek, interjúk alkotják, melyek CSAK NÁLUNK olvashatóak, mi állítjuk azt elő. Kérjük Olvasóinkat, hogy ezt tartsák szem előtt.
Köszönjük! Üdv: Kultúrgengszterek csapat