Az idei évad első bemutatójára készül a Centrál Színház. A Michael Frayn által jegyzett Függöny fel! című előadás felhőtlen szórakoztatást nyújthat a közönségnek. Az előadásban nem csak a már megszokott ”Centrálos” színészeket láthatjuk, de a feltörekvő fiatal nemzedék is megmutathatja magát a kisebb, illetve a nagyobb szerepekben.
Főpróbahét, a színházak életében ez a legkaotikusabb időszak. Egy társulat turnézni indul egy előadással, ám semmi sem olyan egyszerű. Az első felvonásban szemtanúi lehetünk annak, hogy a színészek nem találják a helyüket, a rendező pedig bármit mondhat, a szöges ellentéte történik. A második felvonásban bepillantást nyerhetünk a kulisszák mögé, ugyanis az előadást végigkövethetjük a színfalak mögül. Helyzetkomikumokat és vicces szituációkat láthatunk. A színészek személyes konfliktusairól lehull a lepel, és mindenki megpróbál keresztbe tenni a másiknak. Mindezt az előadás közben. És innentől kezdve már csak fokozódik az őrület…
Kiemelni senkit nem tudnék, mert egységes csapatmunkát láthatunk a színpadon, és minden szereplő nagyon jól teljesít. Valószínűleg e nélkül nem is lehetne jól szórakozni az előadáson. Hasonlíthatjuk egy kártyavárhoz, hiszen ha egy lap eldől, a többi is borul vele. Hibára és rossz színészi játékra nincs lehetőség. Illik megjegyezni azt, hogy a kellékekkel, és a díszlettel igen jól bánnak a játszók. Annak ellenére sem tévesztenek, hogy a feladatuk sokszor az, hogy eltévesszék, épp ki vagy be kell vinniük különböző tárgyakat, vagy hogy melyik ajtón kell ki és bemenniük. Azt meg ne is firtassuk, hogy ez felvonásonként is nagy fejtörést okozhat.
Bereczki Zoltán meglepően jó, ahhoz képest, hogy a zenés színházhoz kötjük a nevét. Pokorny Lia komikai vénája és humora megkérdőjelezhetetlen. Említésre méltó még Ágoston Katalin is aki, nagyon jól alakítja a szőke naiv fruskát. Szilágyi Csenge friss diplomásként szépen helytáll a rendezőasszisztens szerepében, fanyar humorral, ámde annál hihetőbben hozza a karaktert. Botos Éva és Cserna Antal kettőse is felejthetetlen lesz a nézők számára, ahogyan az egész előadás is.
Az est fényét mindenképpen emeli a fantasztikus díszlet, melyet Bagossy Levente álmodott meg. A Függöny fel!-t egy kaotikus, vérbő komédiaként lehetne jellemezni. Ajánljuk mindenkinek, aki felhőtlen szórakozásra vágyik.
Fordította:
Hamvai Kornél
Szereplők:
Dotty - Mrs. Clackett: Pokorny Lia
Lloyd - Rendező: Schmied Zoltán
Garry - Roger Lillicap: Bereczki Zoltán/Szemenyei János
Brooke - Vicki: Ágoston Katalin
Poppy - Rendezőasszisztens: Szilágyi Csenge
Frederick - Philip Brent Sejk : Cserna Antal
Belinda - Flavia Brent: Botos Éva
Tim - Ügyelő: Vári-Kovács Péter
Selsdon - Betörő: Papp János
Dramaturg: Baráthy György
Díszlettervező: Bagossy Levente
Jelmeztervező: Rátkai Erzésbet
Súgó: Fodor Marianna
Ügyelő: Kele Gábor
Rendezőasszisztens: Vándor Veronika
Rendező: Puskás Tamás
A darab bemutatója 2013. október 18-án és 19-én volt a Centrál Színházban.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése