A National Theater Live program ezúttal a Donmar Warehouse-ból közvetített színdarabot az európai mozikba, így a magyar Uránia Filmszínházba is. Shakespeare Coriolanusa nem a legismertebb és nem is a legkedveltebb műveinek egyike. Történetének legfőbb színhelye a politika, hiába nagy harcos, nemes fővezér a címszereplő, bábjává válik a hatalmi játszmáknak, és pont emiatt rendkívüli koncentrációt igényel, hogy ép ésszel követni tudjuk az eseményeket, és még inkább a szereplők szavainak és tetteinek miértjét. Nem volt egyszerű feladat, de kétségtelenül megérte a "fáradtságot", mert ha az ember elkapta a szálat, az magával rántotta teljesen.
2014. január 31., péntek
2014. január 22., szerda
A Magyar Kultúra Napja
Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én, szatmárcsekei magányában írta meg legnagyobb volumenű alkotását a Hymnus-t, amely azóta Erkel Ferenc megzenésítésével hazánk nemzeti himnuszává vált. Ennek a jeles eseménynek hatására ezen a napon ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját. Ebből az alkalomból ország szerte több jeles program kínálkozik a méltó megemlékezésre. Az egyik legmeghatározóbb momentuma a mai napnak azonban Jordán Tamás nevéhez kötődik. A Kossuth-díjas színművész Fűzfa Balázs szombathelyi irodalomtörténésszel 2008-ban indította a Nagy Versmondás mozgalmat, amellyel azóta több helyszínen is arra buzdította a fiatalságot, hogy közösen szavalják el hazánk neves költőinek műveit. Nem csoda hát, ha a mai napon Kölcsey Himnuszára kerül a sor. Ami az önmagában is különleges versmondás fényét tovább növeli, hogy nem csak a magyarországi, de a külhoni diákság is részt vesz az eseményen. Ennek a rendkívüli szervezésnek biztosít felületet a Google csapata. Külön ebből a célból létrehoztak ugyanis egy olyan YouTube csatornát, ahol élő közvetítéssel követhetik a diákok az eseményeket.
A szavalás pontban 10 órakor veszi kezdetét. Aki figyelemmel szeretné követni az eseményeket, látogasson el a hivatalos honlapra ezen a linken:
http://www.egyuttszavalanemzet.hu/
A szavalás pontban 10 órakor veszi kezdetét. Aki figyelemmel szeretné követni az eseményeket, látogasson el a hivatalos honlapra ezen a linken:
http://www.egyuttszavalanemzet.hu/
Illetve az említett YouTube csatorna itt tekinthető meg:
http://www.youtube.com/egyuttszavalanemzet
http://www.youtube.com/egyuttszavalanemzet
A mi részünkről pedig boldog, kultúrában gazdag napot kívánunk minden kedves olvasónknak!
2014. január 21., kedd
Egy hedonista tőzsdecápa élete Scorsese módra - A Wall Street farkasa kritika
Végy egy zseniális rendezőt, tegyél hozzá egy ízben teljesen hozzá passzoló színészzsenit, keverd össze egy hatalmas zsák zöldhasúval, forgasd meg mindezt kokainban, végül szórj rá jó adag fekete humort, tedd be a Jordan Belfort tálba, és máris felszolgálják a gyönyörű lányok. Ez A Wall Street farkasa.
Forrás: www.dailyrecord.co.uk |
Hatalmas elvárásokkal, még nagyobb izgalommal, és nem kicsi elfogultsággal ültem be A Wall Street farkasára. Kétszer. Eddig.
A film körül felröppent hírek, miszerint mindenki Jack Dawsonáé volt a filmötlet a forgatókönyv alapjául szolgáló könyv elolvasása után, s kvázi rábeszélte mentorát a filmforgatásra, a több évig tartó előkészületek, még inkább felkeltették a jó mozikat kereső közönség, így jómagam figyelmét is.
A páros munkásságának függőjeként élem mindennapjaimat mióta megnéztem a New York bandáit. Minden kollaboráció lenyűgözött, viszont ettől a filmtől én is még többet vártam. Megkaptam. Kétszer. Eddig.
Egy mániákus spoilerekkel teletűzdelt kritikája következik.
Napsütötte jókedvet hoz a Mamma Mia!
2014 a Mamma Mia! éve – hirdeti a Madách Színház. Ennek megfelelően a teátrum az ABBA musical jegyében tartotta évnyitó rendezvényét január 16-án a Kiosk Budapestben. Az este folyamán a jelenlévők a produkció hátterébe kaptak betekintést, természetesen ABBA slágerekkel fűszerezve.
A castingon részt vett fiatal művészek mellett a Madách Színház sztárjai is jelen voltak |
2014. január 12., vasárnap
Egy pokolian jó vígjáték Pécsett - 39 lépcsőfok ajánló
Mindig is ott lengedezett a Pécsi Nemzeti Színház feje felett, akárcsak a többi "nem fővárosi" teátrumnál a vidéki színház pejoratív pallosa. Ám mégis képes volt mindvégig fennmaradni és újra meg újra olyan előadásokat bemutatni, amiről szívesen beszéltek az emberek. A 39 lépcsőfok is egy ilyen előadás. Horgas Ádám rendezése tömören megfogalmazva: egyszerűen nagyszerű. Sajnos csak két hónappal a bemutató után láthattam először, de kétségtelenül nem utoljára ültem be rá.
2014. január 11., szombat
2014 a Madáchban: Jönnek az új magyar musicalek és a világhírű Mamma mia!
A december 2-i utolsó döntőt követően, ahol a még versenyben lévő négy pályamű közül a Dögkeselyű, valamint az Anzelm és a kígyólány című musicalek is bemutatkozhattak, a Madách Színház kihirdette II. Musical Pályázatának nyertes műveit. 2014-ben nagy dobásra is készül a színház: a Szegedi Szabadtéri játékokon a népszerű Mamma Mia! non-replica változatával lesz jelen a teátrum. Utóbbi musical előkészületei, a szerepek kiosztása, a díszlet és a jelmeztervek megalkotása már nagy erőkkel folynak.
A Madách Színház Musical Pályázatának első döntőjéről a Kultúrgengszterek is tudósított titeket. Horváth Péter – Fekete György – Gerendás Péter: Aranyborjú, valamint Tóth Tamás: Metis c. művei után december elején Fekete György – Munkácsi Miklós: Dögkeselyű, illetve Kiss Judit Ágnes – Fűri Anna: Anzelm és a kígyólány című musicaljeinek keresztmetszeteit tekinthettük meg.
Címkék:
Anzelm és a kígyólány,
Aranyborjú,
Dögkeselyű,
Gerendás Péter,
Madách Színház,
Mamma Mia!,
musical,
Musical Pályázat,
Szegedi Szabadtéri Játékok,
színház,
Szirtes Tamás,
tudósítás
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Szerzői jogi megjegyzés
Az oldal tartalmát olyan cikkek, interjúk alkotják, melyek CSAK NÁLUNK olvashatóak, mi állítjuk azt elő. Kérjük Olvasóinkat, hogy ezt tartsák szem előtt.
Köszönjük! Üdv: Kultúrgengszterek csapat