2014 a Mamma Mia! éve – hirdeti a Madách Színház. Ennek megfelelően a teátrum az ABBA musical jegyében tartotta évnyitó rendezvényét január 16-án a Kiosk Budapestben. Az este folyamán a jelenlévők a produkció hátterébe kaptak betekintést, természetesen ABBA slágerekkel fűszerezve.
A castingon részt vett fiatal művészek mellett a Madách Színház sztárjai is jelen voltak |
Augusztusban a Szegedi Szabadtéri Játékokon debütál a Madách Színház legújabb sikermusicalje, a Mamma Mia! Az ABBA legnagyobb slágereit ötvöző musical 1999-es bemutatója óta több, mint 5000 előadást ért már meg mind a Broadway-n, mind a West Enden, és nagy sikerrel játsszák világszerte. Azonban, amint Szirtes Tamás igazgató, a darab rendezője kiemelte, elsőként a Madách Színház kapta meg a jogot az eredetitől eltérő, non-replica változat elkészítésére. Közel tízéves egyeztetés eredménye ez, amely alaposan felborította a terveket, hiszen eredetileg más bemutatóra készült a színház. A Mamma Mia! azonban olyan lehetőség a teátrum számára, amelyet nem lehetett kihagyni. Szirtes igazi napsütötte darabnak nevezte az ABBA musicalt, egy nagy életigenlésnek, amellyel reményt, jókedvet, derűt szeretnének adni nézőknek.
Herczeg Tamás, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója örömét fejezte ki, hogy a Madách Színház először mutathat be új produkciót a Dóm téren. Felidézte, amikor Szirtes felhívta a hírrel, hogy a színház színpadra állíthatja az ABBA musicalt. „Ülsz?” – kérdezte a direktor. Mint Herczeg kifejtette, maximálisan beigazolódtak reményeik, hogy a magyar közönséget is eléri a „Mamma Mia! láz”. Az eredetileg meghirdetett öt előadás ugyanis kevesebb mint három hónap után máris teltházas, és az utólag megnyitott hatodik időpontra is egyetlen hét alatt elkelt a jegyek jelentős része.
Már javában zajlanak a kettős bemutató – az augusztusi szegedi, valamint a szeptemberi kőszínházas premier – előkészületei. Több mint kétszázan vettek részt a castingon. Bár a szereplők ismertetése csak február közepére várható, Szirtes annyit elárult, hogy erősen hajlik egy fiatalabb és egy idősebb szereposztás összeállítására. A díszlettervekkel kapcsolatban megtudhattuk, hogy ambiciózus és festői, romantikus látványvilágot kölcsönöznek az előadásnak. Már készül a dalok fordítása is, hiszen a musical magyar nyelven kerül bemutatásra.
Simon Boglárka és Puskás Péter |
Természetesen nem lehetett volna teljes a Mamma Mia! jegyében rendezett est, ha nem csendült volna fel az ABBA néhány slágere. Erről a castingon részt vett fiatal művészek gondoskodtak – köztük Puskás Péter, Simon Boglárka, Trecskó Zsófia, Sánta László és Kocsis Dénes – akik valamennyien abban reménykednek, hogy a most megszólaltatott dalokat a bemutatón is énekelhetik. Előadásukban olyan nóták csendültek fel, mint a Honey, Honey, I Have A Dream, Lay All Your Love, Dancing Queen, és a musical címadó dala, a Mamma Mia. Geszti Péter pedig az ABBA négy évtizedet átölelő sikertörténetéről osztott meg néhány gondolatot. Elmondása szerint a svéd zenekar sikerének titka a műfaji változatosságának köszönhető merészség és sokszínűség, azzal az elsődleges céllal, hogy a zenén keresztül okozzon örömöt.
A Mamma Mia! bemutatója augusztus 15-én lesz a szegedi Dóm téren, szeptembertől pedig a Madách Színház ad otthont a produkciónak.
Szirtes Tamás és Herczeg Tamás a produkció előkészületeiről számoltak be |
A Madách Színház sztárjai: Feke Pál, Homonnay Zsolt, Polyák Lilla, Koós Réka, Balogh Anna |
Foki Veronika és Kocsis Dénes |
Geszti Péter az ABBA sikertörténetéről beszélt |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése