DiCaprio „összeszenvedi”-e vajon az Oscart? Avagy a Visszatérő és az Oscar-díj átadó

Forrás: www.foxmovies.com

Minden nő és az igényes mozit kedvelő férfiak milliói hozzávetőlegesen A tégla óta (rend. Martin Scorsese, 2006.) epekedve figyelik vajon mikor „tömik be” a mi Leonardonk száját egy aranyszoborral? Az internetet elárasztó mémek hatására már azok is nagy várakozással telve készülnek 2016. február 28. napjára, akiknél a Titanic-kal együtt elsüllyedt DiCaprio. 2015/2016 fordulójára (micsoda időzítés) Alejandro González Iñárritu olyan mozit rendezett (többek szerint DiCaprionak), ami első és második blikkre is Oscar-képes. Mivel A Wall Street farkasáért legutóbb elmaradt a szobor (szívfájdalom), érdemes az akadémikusok szemével átgondolni az alkotást (a film végére garantál szívbemarkolóan nyomasztó érzés), különös tekintettel medveölő DC szerepére, a teljesség igénye nélkül. 

A legjobb film

A mintegy három órás mű a XIX. század elejei Észak-Amerikába kalauzol minket, fenyőerdők és havas tájak közé. A monumentális környezetet egy egyébként nem túl acélos történet szövi át. Hősünk Hugh Glass (Leonardo DiCaprio) „barátaival” és fiúgyermekével prémvadászik, miközben rájuk támadnak az őslakos indiánok. Menekülőre kell fogniuk, ám Glass-t egy grizzly súlyosan megsebesíti. Az élet-halál peremén táncoló fővadász kálváriáját követhetjük ezután nyomon. Azt gondolnánk, hogy egy ilyen kurta sztorival lehetetlen izgalmas filmet csinálni. Iñárritunak sikerült. Annak ellenére, hogy végig sejthető, hogy a jó győz, 150 percig pattanásig feszülnek az ember idegei és oda van láncolva a székbe. Mikor már épp eljönne a pillanat, hogy a néző arra gondoljon, elég a túrázásból; egy olyan sokkoló kép vagy esemény következik, ami újra leköt. A rendező elképesztően élethűen, naturálisan és sokkolóan mutatja be a „vademberek” életét és egy sebesült kínszenvedését. Teszi ezt úgy, hogy eközben nem kevés erkölcsi, akár bárki életében felbukkanó kérdést boncolgat. Talán épp ez, ami miatt például eltérően pl. egy Tarantino filmtől, végig olyan érzésünk van, hogy ha ugyan nem is vadonban, de ilyen helyzetek velünk is megtörténhetnek. Vajon mit tennénk meg a túlélésért? Minket éltetne-e a bosszú? Mit vagy kit áldoznánk fel saját életünkért? A Visszatérő lehengerlő alkotás, egészen egyedülálló hangulatával, képi világával, karaktereivel, kérdéseivel, méltán vívva ezzel ki a filmakadémia figyelmét. 

A legjobb férfi főszereplő

Jokeri a mosolyom, amikor arra gondolok, hogy február 29-én hajnalban, kimondják majd, hogy „the Oscar goes to Leonardo DiCaprio for the Revenant”. Egyfelől jár neki, de nem ezért a moziért. Ha a szívünk mélyére nézünk ez a film nem tőle, de legalábbis nem csak tőle jó. A karaktere viszont vitathatatlanul Oscarért kiált. Megsebesült hős, elvesztve családját, bolyong a tajgán, vérbosszút kiáltva. Mindeközben hozzávetőlegesen tizenöt sora van. Viszont talán épp attól megérdemelten várományos, hogy arckifejezéseivel, mozdulataival, szó nélkül, teljesen átadja a túlélőtúra mélységeit és magasságait. Viszont ha végigpörgetem magamban, hogy hogyan tartott monológot Ősármossága egy koponyával a kezében Calvin Candie-ként (Django elszabadul, rend. Quentin Tarantino, 2012.), vagy hogyan harcolt a valóság és a képzelet között Teddy Daniels-ként (Viharsziget, rend. Martin Scorsese, 2010.) bizony kétségek merülhetnek fel. Hiányérzetünk lehet azért is, mert kimondva kimondatlan, Martin Scorsese tette naggyá ezt a fiút, kiemelve őt a Titanic körül úszó jeges giccstengerből, most mégse az ő filmje okán jelölik legnagyobb eséllyel az aranyszoborra. Sors fintora viszont, hogy  újra meggyűlt a baja a hideggel hősünknek, ám ezúttal minden bizonnyal szobrot érnek majd a mínuszok.

Forrás: http://i.imgur.com/Dk21swm.png

A legjobb férfi mellékszereplő

DiCapriot nem csak Iñárritu, hanem Tom Hardy is naggyá teszi. Az általa megformált John Fitzgerald minden, ami az Erkölcsi Jót megtestesítő DiCaprio nem. Önző, rosszindulatú, érzéketlen, mondhatni a Rossz. Minthogy hős sincs ellenség nélkül, itt is kiegészíti a két karakter egymást. Tom Hardyra először az Eredetben figyeltem fel (Eames, rend. Christopher Nolan, 2010.), ezt követte a Legenda (Donald/Reggie Kray, rend. Brian Helgeland, 2015.). Említett mozikban sem lehettek kétségeink színészi tehetségei felől, most azonban a puszta jelenléte a vásznon megfagyasztja körülöttünk az egyébként sem meleg levegőt. Fura ezt kimondani egy ilyen karakternél, de lubickol a szerepben. Azokban a snittekben, mikor DiCaprioval ketten játszanak (pl. farkasszem-jelenet) már a szemöldöke mozdításából süt róla a gonoszság. Legalább annyira megérdemli a díjat (félve mondom: ha nem jobban), mint Leo.

A legjobb rendező

Iñárritu érdemeit fentiek után nem hiszem, hogy ragozni szükséges. Pláne azoknak nem, akik a Visszatérő mellett látták a 21 grammot (2003.) és a Birdmant (2014.) is. Utóbbi miatt egy picit aggódom, hisz az Oscar-dupla oly keveseknek sikerült egymás utáni évben (hirtelen Tom Hanks legendás Forrest Gumpja (rend. Robert Zemeckis, 1994.) és Philadelphiája (rend. Jonathan Demme, 1993.) ugrik csak be). A mostani szobrot viszont nehezen lehet elvitatni emberünktől. Amihez ő hozzáér, az bizony arannyá változik. Aki 150 percben bizonyítottan nem történettel, hanem hangulattal és ritmussal köti le nézők millióit az újabb és újabb díjakat érdemel.

A legjobb látvány, a legjobb fényképezés

Ha valami bombabiztos, akkor a Visszatérő látványért és fényképezésért járó díja. Nyilvánvaló, hogy ez a film greenboxot nem látott, a várt eredmény pedig nem marad el. A részletesen kivitelezett medveharc például kvázi 3D hatásban elevenedik meg előttünk. Leo kálváriája egészen közelről (sokszor a privát szféránkon belülre kerül), s távolról (lenyűgöző látképek) is elénk tárul, fűszerezve közelről felvett természeti képekkel. Vitathatatlan, hogy az említett hangulat nem jöhetett volna létre az operatőr (Emmanuel Lubezki) munkája nélkül.

Forrás: www.collider.com

A Visszatérő lebilincselő. Utánozhatatlan. Veszettül jó. Ennek megállapításához nem kell szobor, eleget mutat a nézőszám. Sok ilyen jó mozit még 2016-ra.