Szívvel, lélekkel, Weörestől - Mennyekbe vágtató prolibusz ajánló

Egy végtelenbe vágtató ritmikus gondolatmenet, aminek nincs meghatározott eleje vagy vége, mégis elindul és tart valahová. Fekete Ernő Weöres Sándor gyűjteménye is vendége volt az idei Ördögkatlan Fesztiválnak. A fesztiválozók jóval kezdés előtt már sorban álltak a palkonyai faluház ajtajában, hogy megtekinthessék a Katona József Színház művészének vendégjátékát.

Egy furcsa, valahol megfoghatatlan előadásnak lehetett tanúja az, aki ellátogatott Palkonyára megnézni a Mennyekbe vágtató prolibuszt. Mert ez se nem verses est, se nem színdarab. Egyik sem, mégis mindkettő. Weöres Sándor költészetéről köztudott, hogy rendkívül széles skálán alkotott a könnyű gyermekmondókáktól az egészen nehezen emészthető drámai művekig. Fekete Ernő, aki önmaga válogatta, szerkesztette, rendezte és játssza is ezt az előadást, egy korábbi interjúnkban így fogalmazott munkájáról:

"… Sokféle megoldása lehet annak, hogy Weörestől mit állítunk színpadra, hiszen sok mindent lehet kezdeni vele. Hatalmas életművel állunk szemben. Többféle ötletem is volt, majd annál kötöttem ki, hogy verseket fogok mondani... Egy előzetes koncepcióhoz kerestem verseket. Emlékszem, nagyon élveztem a dramaturgi, a szerkesztői munkát, imádtam hosszan gépelni és válogatni. Tizenegy változat volt, majd a tizenkettedik lett a végső, tehát jó sokáig gondolkodtam, rakosgattam őket..." 
/Az interjú teljes egészében ide kattintva olvasható/

És ez a jól megszerkesztettség érezhető is. Bár látszólag csak versek összességét tapasztaljuk érzelemmel, játékkal, plusz mondanivalóval megtöltve, valahogy mind egy nagy, bonyolult hálóra vannak felszőve, és egy sajátos ívet követnek. Érzünk és gondolkodunk. Nevetünk és a szívünkbe nézünk.

Külön érdekessége a dolognak, hogy helyenként maga a költő is megszólal egy egyszerű kis rádiómagnón keresztül. Egy idős ember hangját halljuk, aki furcsaságokat beszél. Fanyar mosollyal nevetünk rajta, és látszólag mindent értve figyeljük a történéseket. Tudjuk, hogy ami elhangzik, nekünk és rólunk szól. És vannak szavak, melyek gyilkos pontossággal találnak célt. Ez Weöres Sándor. Nevetve sétálunk bele önnön Sorsunk mozijába.  És adott ez a férfi a színpadon, ami mintha nem is színpad lenne, csak egy rejtett kis zug, ahová belesünk egy sokat élt ember életébe.

Fekete Ernő sokoldalú játéka ijesztően valódi. Akár férfi, nő vagy éppen tücsök, azzá válik, és nem kell látni, elhisszük. Mintha mesét mesélne, magával ragad, ritmizál és játszik, elég egy tekintet, egy tétova mozdulat és értjük. Nem belemagyaráz, nem szájba rág, megmutatja azt, hogy ő miként látja, érzi és gondolja Weörest. És az egész előadást ez jellemzi. Mert benne van a néző azon szabadsága, hogy az elhangzott szavak mást fognak nekem vagy a mellettem ülőnek jelenteni.

Egy hosszas gondolatmenet, ami mindenkinek, mindenkiről és mégis csak róla szól.

Ezzel a hullámzó ritmussal, amely már az elején magával ragad, a magunk egyszerű hőse révén elvágtatunk a napnyugatba saját paripánkon, amit talán pont Pejkónak hívnak.

Az előadás alatt elhangzott versek:

Beszélgetés

Rongyszőnyeg II/3.

Ciriri

Például

Harmadik szimfónia

Suite bourlesque (részlet)

A csoda és nézője

Túl

Hindu dal

Idegen szerető

Madzagrímek (részlet)

Priapos XIX.

Priapos XXIV (részlet)

A garabonciás énekeiből (részlet)

Magyar etüdök 21.

Önkarikatura

Zsebeim

Sholz Erik képeire (részlet)

Örvény (részlet)

A játszó Orpheus (részlet)

Macska

Öreganyó

Jelek III.

Valamikor apáca voltam

Xénia

Dramatis personae

Szemfényvesztők és becsapottak (részlet)

Kazamatában

Nem élni könnyebb

Rongyszőnyeg 151.

Hazafelé

Jó reggelt

Meghalni

Tizenegyedik szimfónia (csillagzene)

A levegő morzsái

Halotti maszk

A tartós tűz (részlet)

Rongyszőnyeg 46.

A tengerparton

Együgyü dal

Rongyszőnyeg 124.

A megridegült fekvőhely

Egyszer volt egy ember…

Rongyszőnyeg II. 81.

Erdőben…

Dalok Naconxypan-ból (részlet)

Rongyszőnyeg II. 72.

Animus

Anima

Priapos XXXIV.

Más paradicsom 4.

Ima (1979)

Magyar etüdök 46.