2013. szeptember 11., szerda

Bemutatkozott "Alföldi színháza" - Könyvbemutatón jártunk



Múlt héten az Átrium Film-Színházban mutatkozott be először Csáki Judit kötete, az Alföldi színháza - Öt nemzeti év című kiadvány. Alföldi Róbert szerint vicces, hogy pont ő van a borítón, mert ez a könyv nem csak róla szól. Csáki Judit elmondta, őt csupán annyira érdekelte maga Alföldi, amennyiben a Nemzeti Színház elmúlt öt évéhez kapcsolódik. Rövid beszámoló a dedikálással egybekötött könyvbemutatóról.

Az Átrium előtere már jóval kezdés előtt megtelt. Az utcáig értek az autogramkérők kígyózó sorai. Úgy tűnt, Alföldi jó kedvében van, kedvesen mosolygott, minden vásárlóval váltott pár szót. Habár a könyvben elvileg nem ő a lényeg, azért valljuk be, a legtöbb érdeklődő miatta érkezett. Nem véletlenül nevezték el a kötetet Alföldi színházának, hiszen az ő személyisége nem csupán a színházat lengte be, lassan az egész ország róla beszél (ismét), gondoljunk csak a hatalmas indulatokat kiváltott István, a királyra.

Maga a bemutató műsora talán kissé felemásra sikeredett. Beszélt a Libri Kiadó egyik ügyvezetője, majd Csáki Judit és Alföldi Róbert lépett színpadra. Amiről hallhattunk, az a könyv megszületésének első lépései, Alföldi milyen körülmények között ment bele abba, hogy kommentál a kötetben (egy előadás előtt 15 perccel telefonon), vagy magával a művel kapcsolatos érzéseik. Amiről viszont nem hallottunk, az maga a könyv tartalma. Utóbbi végül is érthető, hiszen fájdalmas és hosszú volt az elválás a színháztól, és maga Alföldi nyilatkozta, hogy az utolsó napon már szinte megkönnyebbült, hogy vége az egésznek. Ettől függetlenül érdekes beszélgetés volt, mindig jó bepillantani a kulisszák mögé.

Vendégként László Zsoltot és Bánfalvi Esztert köszönthettük. Előbbiről Csáki Judit azt a jellemzést adta, miszerint személyisége szöges ellentéte Alföldiének, mégis nagyon jól kijönnek. Bánfalvi Eszter különleges próba metódusáról esett szó, melyben egy bizonyos hétig szinte semmi sem jut eszébe, Alföldi szavaival élve "egy hétig nincs agya", majd visszatér a normális szokásaihoz. Ami így kívülállóként is evidensnek tűnt, az Alföldi ragaszkodása és szeretete volt (és valamennyire jelenlegi) kollégáihoz, színészeihez, barátaihoz. Ilyen szempontból nézve még szomorúbb a Nemzeti Színház teljes repertoárjának és társulatának a földdel egyenlővé tétele.

Aki lemaradt a bemutatóról, az se szomorkodjon, ugyanis az ország több pontján dedikál még Alföldi, köztük Szolnokon a Pelikán bevásárlóközpontban (Libri) szeptember 15-én  11 órakor, Kecskeméten a Libri Malom Könyváruházban szeptember 15-én 15 órakor, Szombathelyen a Weöres Sándor Színházban szeptember 21-én 17 órakor, vagy éppen szeptember 12-én Budapesten a Láng-Téka Könyvesboltban 13.30-tól.

A dedikálások dátumának forrása: https://www.facebook.com/alfoldirobert


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szerzői jogi megjegyzés

Az oldal tartalmát olyan cikkek, interjúk alkotják, melyek CSAK NÁLUNK olvashatóak, mi állítjuk azt elő. Kérjük Olvasóinkat, hogy ezt tartsák szem előtt.
Köszönjük! Üdv: Kultúrgengszterek csapat