Bizonyára senkinek sem kell bemutatnunk az Audrey Hepburn és Gregory Peck főszereplésével készült, 1953-as kultikus filmet, a Római vakációt, mely elindította az Anna hercegnő szerepét játszó bájosan filigrán színésznőt a világhírhez vezető úton. A filmes világ díjak tömkelegével jutalmazta az akkori gyakorlattól eltérően teljes egészében Rómában forgatott filmet, melyben az örök város harmadik főszereplőként végigkíséri főhőseink útját. Idén nyáron Szentendre veszi át Róma szerepét, hiszen az Orlai Produkció gondozásában, a Szentendrei Teátrumban elevenedik meg a szabadlelkű hercegnő és a hírhajhász újságíró története, ezúttal Tenki Rékával és Fekete Ernővel a címszerepben.
2013. július 25., csütörtök
2013. július 16., kedd
Kőműves Kelemen balladája a RaM Colosseumban
Örömmel jelentjük, hogy blogunk partnereként üdvözölheti a Viva la Musical! weboldalt, mely honlap cikkeiből, interjúiból nálunk is olvashattok majd néhányat. Elsőként a nemrégiben Alföldi Róbert rendezésében, Stohl András főszereplésével bemutatott Kőműves Kelemen rockballada szemléletes kritikáját hoztuk el nektek.
2013. július 10., szerda
The Audience: Audiencián Helen Mirrennél – Kritika | Review
Bemutató: 2013. február 15. Gielgud Theatre, London
(**English language review below**)
2005 őszén járunk. Egy Londonhoz közeli filmstúdióban épp felvétel zajlik. A kamerák előtt Helen Mirren kimért eleganciával nyújtja a kezét, amelyre Martin Sheen az udvari protokollal ellentétben nemcsak ráhajol, hanem meg is csókolja. A kéz visszahúzódik, az arc alig észrevehetően megrándul. Ikonikus jelenet bontakozik ki II. Erzsébet angol királynő és miniszterelnöke, Tony Blair között. A kamerák árnyékában meghúzódó forgatókönyvíró gondolataiban pedig körvonalazódik egy színdarab.
The Audience (Gielgud Theatre): Helen Mirren II. Erzsébet szerepében (Forrás: independent.co.uk) |
2013. július 2., kedd
Ünnepi nyílt nap a Margitszigeti Szabadtéri Színpadnál
A Budapesti Nyári Fesztivál július 6-án nyílt napot szervez a 75. születésnapját ünneplő Margitszigeti Szabadtéri Színpad felújításának és megnyitásának alkalmából. A látogatók betekinthetnek a „kulisszák” mögé, útjára indul a lóvasút, valamint borkóstolóval és más meglepetésekkel is készülnek a szervezők.
A felújított Margitszigeti Szabadtéri Színpad és Víztorony. Fotó: Kálló Péter |
2013. július 1., hétfő
The Cripple of Inishmaan – Kritika | Review
Bemutató: 2013. június 8. Noel Coward Theatre, London
(**English language review below**)
(**English language review below**)
Martin
McDonagh-t forgatókönyvei tették világszerte
ismertté, köztük is elsősorban az Erőszakik
című filmé (In Bruges), amely a két
Bruges-be száműzött bérgyilkos politikailag korrektnek nem éppen nevezhető
stílusú kalandjait követi nyomon lónyugtatót szedő törpével, nemdohányzó
kanadaiakkal, kövér turistákkal és építészetkedvelő alvilági vezetővel.
McDonagh azonban először drámaíróként tűnt fel. The Cripple of Inishmaan című, 1997-ben bemutatott fekete
komédiáját mindössze 26 évesen írta. A darabot a Radnóti Színház 10 éven
keresztül játszotta A kripli címmel.
Az ír származású McDonagh műveit sajátos stílus köti össze – legyen szó színpadi műről vagy mozifilmről – amelyet leginkább a kegyetlen humor jellemez. Szereplői körülményei gyakran drámaiak, de annyira találó, humorral átszőtt jellemkritikával, hogy a néző előbb hatalmasakat nevet, majd rögtön elszégyelli magát. A The Cripple of Inishmaan ékes példa erre.
Daniel Radcliffe (Billy Claven) a The Cripple of Inishmaan főszerepében (Forrás: independent.co.uk) |
Az ír származású McDonagh műveit sajátos stílus köti össze – legyen szó színpadi műről vagy mozifilmről – amelyet leginkább a kegyetlen humor jellemez. Szereplői körülményei gyakran drámaiak, de annyira találó, humorral átszőtt jellemkritikával, hogy a néző előbb hatalmasakat nevet, majd rögtön elszégyelli magát. A The Cripple of Inishmaan ékes példa erre.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Szerzői jogi megjegyzés
Az oldal tartalmát olyan cikkek, interjúk alkotják, melyek CSAK NÁLUNK olvashatóak, mi állítjuk azt elő. Kérjük Olvasóinkat, hogy ezt tartsák szem előtt.
Köszönjük! Üdv: Kultúrgengszterek csapat