2013. július 2., kedd

Ünnepi nyílt nap a Margitszigeti Szabadtéri Színpadnál

A Budapesti Nyári Fesztivál július 6-án nyílt napot szervez a 75. születésnapját ünneplő Margitszigeti Szabadtéri Színpad felújításának és megnyitásának alkalmából. A látogatók betekinthetnek a „kulisszák” mögé, útjára indul a lóvasút, valamint borkóstolóval és más meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A felújított Margitszigeti Szabadtéri Színpad és Víztorony. Fotó: Kálló Péter 

Az egész napos családi program keretében 11 és 17 óra között több turnusban vezetett „kulisszajárást” szerveznek, ahol az érdeklődők megtekinthetik többek között a frissen felújított nézőteret és a színpad feletti látványos tetőt. Alkalmuk lesz arra a színpadra lépni, melyet 1938-ban a kor legnagyobb sztárjai, többek között Lukács Margit és Gózon Gyula szereplésével a Szentivánéji álom című darabbal nyitottak meg. A következő években Jávor Pál, Somogyi Erzsébet, Szeleczky Zita, Szabó Sándor, Gobbi Hilda, Honthy Hanna, Medgyasszay Vilma és még számtalan, a kor rajongott művésze lépett fel ezeknek a deszkáknak az elődein. (A részvétel előzetes jelentkezéshez kötött, regisztrálni a margitszigetkulissza@gmail.com címen lehet, legkésőbb július 4. csütörtök 12 óráig). 

Ezen a napon ingyenesen látogatható az eredeti pompájában felújított 102 éves Víztorony, amely kilátóként és Visual Art galériaként is funkcionál, és szeptember végéig naponta várja a látogatókat. A műemlék épület belső terében két új kiállítás nyílik: Margitsziget történeti fotográfiák tükrében, valamint válogatás a Budapest Pozitív fotográfiai ösztöndíj eddigi díjazottjainak munkáiból. Mindkét kiállítás kurátora Kincses Károly fotómuzeológus. 

A Víztorony-udvaron Színház a lombok alatt címmel a színpad történetének első korszakát bemutató kiállítás nyílik, plakátok, fotók, érdekességek az OSZMI gyűjteményéből, Csiszár Mirella és Gajdó Tamás válogatásában. A színpad bejárata mellett ezen a napon már kipróbálható a lóvasút. A Magyar Vasúttörténeti Park muzeális értékű kocsija igazi kuriózumnak számít, ugyanis 1928-ban közlekedett utoljára a szigeten. A nosztalgia-látványosság a Nagyszínpad jubileuma alkalmából nyár végéig üzemel. 

A nyílt napon akár hajóval is lehet érkezni a Margitszigetre: a színház saját, Szabadtéri Színpad és Víztorony kikötőjébe naponta ötször közlekedik menetrend szerinti hajójárat júliustól szeptemberig. 

A helyszíni jegypénztárban aznap 50%-os kedvezménnyel válhatók jegyek bizonyos előadásokra, a szerencsések pedig extra ajándékokat nyerhetnek az újonnan megnyíló Víztorony Ajándékbolt margitszigeti emléktárgyaiból. 

A Margit Terasz étterem és kávézó egész nap finomságokkal várja a vendégeket, ezen kívül minden látogatót borkóstolóval fogadnak a szervezők. Miklós Csabi móri borász borkülönlegességét, a Margitszigeti Nagyszínpad ünnepi habzóborát, a Parádé 75-öt lesz mód megízlelni, és együtt koccintani a születésnap és a megnyitó alkalmából. 

Este 8 órától a FolkSide koncertjével folytatódik az ünneplés, mellyel kezdetét veszi a Jazzy Tower koncert-sorozat 2013. évi szezonja. 

További információ: www.szabadter.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szerzői jogi megjegyzés

Az oldal tartalmát olyan cikkek, interjúk alkotják, melyek CSAK NÁLUNK olvashatóak, mi állítjuk azt elő. Kérjük Olvasóinkat, hogy ezt tartsák szem előtt.
Köszönjük! Üdv: Kultúrgengszterek csapat