2013. május 22., szerda

10 éve jár köztünk a Fantom

A musicalirodalom egyik legnevesebb darabja, Az Operaház Fantomja idén ünnepli 10 éves évfordulóját a Madách Színházban. A jeles eseményre való felhívásként egyedi sajtótájékoztatón vehettünk részt, ám nem az anyaszínházban, hanem a musical történetéhez hűen az Operaházban. A mesés környezet fényét tovább emelte a nézőtérre leeresztett csillár, amely valószínűleg az egyik legnagyobbika és legszebbike a pesti teátrumokban megtalálhatóknak.





A sajtótájékoztatón képviseltette magát nem csak a jelenlegi, de a bemutató idején színpadra lépő szereposztás is. Így találkoztunk Miller Zoltánnal, aki a kezdetekkor Raul és a Fantom szerepét is eljátszotta, és Király Lindával is, aki Christine-ként tündökölt az első időszakban. A jelenleg is játszó csapatot olyan nevek képviselték, mind Csengeri Attila, Posta Viktor és Sasvári Sándor, akik mindannyiunk nagy örömére rögtön elő is adták a Fantom nagy áriáját, az Éj zenéje című dalt. A további szereplők közül ott volt még Magyar Bálint, Bot Gábor és Nagy Sándor (Raul alakítói), valamint Fonyó Barbara, akit a főszereplő naivaként ismer a Madách közönsége.

A jelenlévő művészek mellett az alkotók is elmesélték Webber remekművéhez fűződő élményeiket, így tudtuk meg, hogy a díszlettervező, Kentaur és a dalszövegek  fordítója, Galambos Attila már 11 éve, míg a zenei vezető és karnagy Kocsák Tibor közel 20 éve foglalkozik a Fantommal.
Végül azt is megtudhattuk, hogy a 10 éves előadás több meglepetést is fog tartogatni a nézők számára, így például biztos fellépők lesznek még az est folyamán Horgas Eszter fuvola-, és Szabó Ádám harmonikaművész is.
























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szerzői jogi megjegyzés

Az oldal tartalmát olyan cikkek, interjúk alkotják, melyek CSAK NÁLUNK olvashatóak, mi állítjuk azt elő. Kérjük Olvasóinkat, hogy ezt tartsák szem előtt.
Köszönjük! Üdv: Kultúrgengszterek csapat