2015. november 11., szerda

Rendhagyó klasszikus Kaposváron

György Rózsa Sándor

A Jézus Krisztus Szupersztár azon klasszikus musicalek egyike, amely hazánkban is számtalan feldolgozást megélt már. A téma kétségtelenül magában hordozza a lehetőségek széles választékát attól függően, ki hogyan értelmezi, gondolja újra a bibliai eseményeket. A Győri Nemzeti Színház decemberi bemutatója után ezúttal a Kaposvári Csiky Gergely Színház tűzte műsorára a musicalt. A rendező, Bozsik Yvette nagyszerű művészeket hívott produkciója élére. Jézus szerepében György Rózsa Sándor és Sándor Péter lép színpadra, Júdást Bakos-Kiss Gábor és Varga Lajos alakítják, míg Mária Magdolnát Tompos Kátya és a kaposvári társulatból Nyári Szilvia kelti életre. 

Ahogy a címben is utaltam rá, a rendezés rendhagyó alapokra épül. Már az első jelenetben egyértelműsítik számunkra, hogy messze kerültünk a klasszikus szférától, hiszen a mámoros álmukat kipihenő tanítványokat Annás főpap - akit a helyi társulat méltán neves művésze, Sarkadi Kiss János alakít - egy mobiltelefonnal fotózza mintegy bizonyíték gyűjtés gyanánt. Egyedül Júdás van ébren, aki, bár döbbenten konstatálja a kémkedést, nem tesz ellene semmit. Egy megfáradt és elkeseredett Júdást látunk, aki minden, jól látható rossz érzése ellenére is végig Jézus mellett van.
A kezdést követően jelenetről jelenetre érzékeljük, hogy nem pusztán megidézi napjainkat a környezet és a kelléktár, de egy meglehetősen erős görbe tükröt tart elénk. Egy olyan tükröt, amely már-már erősen túlzó, morbid és kemény. Természetesen a cselekmények az ismert mederben folynak, de a drámai táncbetétektől új értelmet nyernek nem csak a szavak, de egy-egy tekintet is. Külön hangsúlyoznám a főszereplők kiemelkedő színészi alakítását ezen a téren. György Rózsa Sándor és Bakos-Kiss Gábor kettőse rutinos összhangban mozog a színpadon, minden apró rezdülésükkel egymást egészítik ki, egymásra reagálnak, és szinte tapinthatóvá válik a feszültség a két színész között. Ezt a köteléket pedig csak még jobban mélyíti Tompos Kátya kifinomult, kecses jelenléte és ártatlan, végtelenül szerelmes tekintete.

Bakos-Kiss Gábor, Tompos Kátya és György Rózsa Sándor

Ugyancsak a fent említett finom játék jellemzi a kaposvári társulat újabb képviselőjét, Hüse Csabát is, aki Pilátus szerepében lép színpadra. Külön érdekesség, hogy Csaba már korábban is alakította ezt a karaktert Szolnokon, aki ebben a feldolgozásban egészen más megvilágítást kapott. Míg a Szigligeti Színházban egy megtört, elgyötört figura volt látható, aki csupán sodródik az árral, a kaposvári Pilátus egy kemény kezű, határozott személyiség, akitől ugyan nem állnak távol a felső tízezer erkölcstelen elemei, mégsem veszít eleganciájából. 
Szintén nem először áll színpadra az ismert produkcióban Varga Lajos és Sándor Péter sem. Míg Varga Lajos a Madách Színházban és Kaposváron is Júdás szerepében, addig Sándor Péter a Győri Nemzeti Színház Júdása után ezúttal Jézusként jelenik meg. Ennyi előzmény után pedig nem meglepő, hogy felmerül a kérdés, tulajdonképpen melyik fordításban hallhatjuk az ismert dalokat? Hiszen köztudottan ahány színház, annyi Szupersztár változat létezik. Nos, aki esetleg már hallotta valamelyiket korábban, garantáltan találni fog ismerős motívumokat ebben az előadásban is, mivel Miklós Tibor dalszövegei köszönnek vissza a színpadról.
Bozsik Yvette rendezése tele van apró, bibliai utalásokkal és jelképekkel, bár ezek néha elveszni látszanak a túlzó, züllött orgiákban. Ahogy az a XXI. századot idéző előadásokban gyakran előfordul, a "maiság" valahogy párhuzamba kerül a droggal és a szexszel. Ezek az elemek pedig ebben az előadásban is határozott hangsúllyal vannak jelen, ezáltal adva az ismert történetnek egy újfajta erkölcsi értelmezést.

Sándor Péter és Hüse Csaba




Jézus Krisztus Szupersztár. Mára ez a három szó fogalommá vált a színházak világában. Bár sokan a musicalek közé sorolják, születésekor szerzői, Andrew Lloyd Webber és Tim Rice rockoperaként tárták a közönség elé. Hatalmas mérföldkő volt ez a zenés színjátszásban. Nem csak témáját tekintve adott újat, hanem zenei világában is, hiszen a hétköznapok lázadó rock zenéjét ötvözte a színházzal. Egy ilyen kényes téma, mint Jézus Krisztus kálváriája, egy mondhatni könnyed, broadway előadásban színpadra állítva sokakat felháborodással tölthet el. Ahogy az annak idején meg is történt nem csak a londoni, de a hazai premiereket követően is. Egy valamit bizton kijelenthetünk: a Kaposvári Csiky Gergely Színház előadása mellett sem lehet szó nélkül elmenni. Mert, hogy is eleveníthető meg a történelem és a vallás eme jelentős alakja, akinek valódi jelleme, karaktere, külső és belső meghatározásai csak nagy körvonalakban maradtak ránk? Kijelentheti-e bárki is szilárdan, hogy Jézus ilyen, vagy olyan volt, vagy, hogy a környezetéhez fűződő viszonya milyen lehetett? Kétségkívül az egyik legérdekesebb kérdés Júdás és Jézus viszonya. Igaz barátság, vagy csupán mester és tanítvány? Mi vezetett az áruláshoz? És valójában ki árult el kit? Mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy miben hisz. Ez a feldolgozás is egyfajta irányelvet ad. Ezek sem tények, csupán segítenek feltenni a megfelelő kérdéseket. A Szupersztár kétségtelenül az a rockopera, amit bármennyire is kicsavar, vagy fellazít napjaink hatásvadászata, mindig ott lesz mögötte a mondanivaló, amit, ha igazán akarunk, megtalálunk benne.

Sándor Péter


A kaposvári előadás színlapja:
Jézus - György-Rózsa Sándor / Sándor Péter m.v.
Júdás - Bakos-Kiss Gábor m.v. / Varga Lajos m.v.
Mária Magdolna - Tompos Kátya m.v. / Nyári Szilvia
Pilátus - Hüse Csaba
Heródes - Vati Tamás m.v.
Kajafás - Gyuricza István
Annás - Sarkadi Kiss János
papok:
Orlik István
Hornung Gábor
Szvath Tamás
Simon - Kékesi Gábor m.v.
Péter - Elek Ányos m.v.
Apostolok, koldusok, kereskedők, pénzváltók, angyalok, katonák:
Tenki Dalma, Tóth Molnár Ildikó, Kalmár Tamás, Fábián Zsolt,

valamint a Bozsik Yvette Társulat és vendégtáncosai:
Fülöp Tímea, Gulyás Anna, Hasznos Dóra, Samantha Kettle, Stohl Luca, Gombai Szabolcs, Frigy Ádám, Krizsán Dániel, Majer Gábor, Samu Kristóf, Vislóczki Szabolcs, Zambrzycki Ádám

Rendező: Bozsik Yvette
Díszlet: Cziegler Balázs
Jelmez: Berzsenyi Kriszta

György Rózsa Sándor és a "tanítványok"


Ismertebb magyar bemutatók a címszereplők megjelölésével:
1972. Műszaki Egyetem (Csuha Lajos)
1985. Rock Színház (Sasvári Sándor)
1987. Szegedi Nemzeti Színház (Varga Miklós)
1990. Rock Színház (Csengeri Attila)
1996. Veszprémi Petőfi Színház (Gazdag Tibor)
1997. Kecskemét (Hüse Csaba, Szegezdi Róbert)
1999. Musical Színház (Szomor György)
2000. Pécsi Nemzeti Színház (Csengeri Attila)
2001. Miskolci Nemzeti Színház (Bot Gábor)
2003. Musical Színház (Feke Pál)
2007. Margitszigeti Szabadtéri Színpad (Feke Pál)
2010. Madách Színház (Csengeri Attila, Feke Pál, Tóth Attila)
2011. Szolnoki Szigligeti Színház (Bot Gábor, Dolhai Attila)
2013. Iseumi Szabadtéri Játékok (Schrott Péter)
2014. Győri Nemzeti Színház (Másik Lehel, Szomor György)
2015. Kaposvári Csiky Gergely Színház (György Rózsa Sándor, Sándor Péter)

További képek itt találhatóak.

6 megjegyzés:

  1. Mikor a Rock Színház beolvadt az Operettbe, ment egy darabig a Szupersztár ott és Szomor Gyuri már ott is Jézus volt...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Jaki! Ha tudsz nekünk egy pontos évszámot mondani, és hogy melyik színházhoz kötődik az előadás pontosan, akkor örömmel beleírom a listába ezt az előadást is! :)

      Törlés
  2. 2013-ban a szombathelyi Iseumi Szabadtéri Játékok keretein belül is bemutatták. Silló Sándor rendezésében Jézust Schrott Péter, Júdást pedig Schwartz Dávid alakította. A rockoperát akkor angolul eredeti szöveggel adták elő.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük Éva! Mindig vannak jó szándékú olvasók, akik segítenek kipótolni a hiányzó elemeket! :)

      Törlés
  3. Szia!

    96ban Veszprémben: Jézus - Gazdag Tibor
    97ben Kecskeméten: Jézus - Hüse Csaba/Szegezdi Róbert

    Ha minden igaz.

    VálaszTörlés

Szerzői jogi megjegyzés

Az oldal tartalmát olyan cikkek, interjúk alkotják, melyek CSAK NÁLUNK olvashatóak, mi állítjuk azt elő. Kérjük Olvasóinkat, hogy ezt tartsák szem előtt.
Köszönjük! Üdv: Kultúrgengszterek csapat