Georg Büchner fiatalon távozott az élők sorából, ám rövid pályafutásának záródarabjaként hátrahagyta a valóságos történetet feldolgozó Woyzecket. Egy 1800-as években esett, elhíresült szerelmi gyilkosságot dolgoz fel a történet, ám az előadás sokkal több ennél. Egy vérbeli dráma, amely időt és teret szel keresztül örök érvényű igazságaival. A belső őrlődés, a fizikai megpróbáltatások, és a kegyetlen, rideg és érzéketlen környezet mind súlyos lepelként telepedik a nézők vállára. Adott egy testileg és lelkileg kizsákmányolt ember, akinek egyetlen biztos pontja az életében a családja. Mikor ez a pont is meginogni látszik, kártyavárként dől össze minden.
Forrás: Miskolci Nemzeti Színház |
A Miskolci Nemzeti Színház lelket remegtető produkciója beleszögezte a nézőket székeikbe. Ahogy a játéktér körbezárta a nézőteret, mintha csak a menekülés útját állták volna. Mi is bekerültünk ebbe a szürreális kísérleti világba, ahol bizarr módon tanulmányozzák az embereket. És mindezt miért? Pénz, pénz, pénz. Woyzeck egy szerencsétlen figura, aki embert próbáló erővel küzd a kis semmi pénzért, amit aztán hazavisz feleségének. A családjáért csinálja végig, mégis a folyamatos megerőltető életmód miatt szép lassan eggyé válik a folyamattal. Már nem képes otthon maradni, szeretni kedvesét és gyermekért, csak hajt és hajt tovább. Megalázzák, gyötrik, hajszolják, de ő csak rendületlen megy tovább, teszi, amit kell. Aztán hirtelen minden darabjaira hullik szét, párja hűtlenségével oka vesztetté válik a küzdelem. Düh, kétségbeesés uralkodik el rajta, és érezzük, innen már nincs visszaút.
Forrás: Miskolci Nemzeti Színház |
Béres Attila rendezése megrázó, karakterei gondolkodó, egyéni, szuverén lények, önálló sorsokkal, mégis valahol csak alkotóelemei Woyzeck sorsának kerekében. A színészi gárda pedig bravúrosan hozza a már-már tipizált karaktereket. A görcsösen kutató Doktort Dénes Viktor alakította, aki nemrég került a miskolci csapathoz. Rögeszmés, teljes mértékig megszállott orvost mutat, aki mindenek, de legfőképpen az emberi egyén fölé emeli a tudományt. Nehéz eldönteni, hogy vajon ő az orvos, vagy inkább neki lenne szüksége egyre. Hozzá tökéletesen idomul a Kapitány szerepében Harsányi Attila, aki groteszk világlátásával és önnön testének fetisizálásával, ugyanakkor öncsonkításával "ideális" vezetőjévé válik a kínzó kísérleti folyamatoknak. Woyzeck bajtársai: a zenében örök megnyugvásra lelő, ám tetteiben inkább meghunyászkodó Andres, Ódor Kristóf megformálásában, valamint az "izomagy", a folytonosan tesztoszterontól bűzlő kemény legény, Ezreddobos szerepében Simon Zoltán.
A fiatal, tehetséges művészek munkája mindvégig kikövezi a meggyötört Woyzeck karakterét megformáló Görög László útját. A Jászai Mari-díjas színművész elképesztő energiákat mozgat meg a színpadon. Az első pillanattól az utolsóig folyamatos, lüktető feszültség áramlik belőle, és nézőként már-már úgy érezzük, hogy mi magunk is együtt rohanunk, küzdünk, gyűrjük le nagy nehezen a torkunkon ezt az életnek nevezett valamit. Nyelünk, ahogy egy darabig a feleséget, Marie-t alakító Simkó Katalin is teszi. De egy idő után mintha értelmét vesztené az egész. Érdemes-e hazavárni egy olyan férfit, aki már nem lát bennünk mást, mint egy teljesítésre váró feladatot? És mi megértjük, meg akarjuk érteni a fiatal lány tetteit, de ez sem mehet egyszerűen. Ahogy semmi sem ebben az előadásban. A háttérben pedig egyre nő az árnyék, ami vészjóslóan jelzi, hogy valami szörnyűség fog bekövetkezni.
Forrás: Miskolci Nemzeti Színház |
Tom Waits, zeneszerző találóan összefoglalta a történetet, ami tökéletesen igaz a miskolci csapat előadására is:
"A Woyzeckben minden együtt van, ami érdekes: őrület, gyerek, szenvedély, gyilkosság. Vad, szexi, izgalmas, megragadja a fantáziát, arra kényszerít, hogy töprengj azokon az embereken, akik benne szerepelnek, és ezáltal reflektálj a saját életedre. Úgyhogy szerintem minden benne van, amit egy történettől várni lehet, és érdekes lesz még ötszáz év múlva is."
Fordította: Kiss Csaba
Woyzeck: GÖRÖG LÁSZLÓ Jászai-díjas
Marie: SIMKÓ KATALIN
Kapitány: HARSÁNYI ATTILA
Ezreddobos: SIMON ZOLTÁN
Doktor: DÉNES VIKTOR
Andres: ÓDOR KRISTÓF
Bolond: MOLNÁR SÁNDOR TAMÁS
Magreth: SIMONFI ADRIENN
Tér: BÉRES ATTILA , SÁFÁRIK TAMÁS
Jelmez: BOZÓKI MARA
Dramaturg: ARI-NAGY BARBARA
Súgó: HORTI ZSUZSANNA
Rendezőasszisztens-Ügyelő: ÉRSEK JUDIT
Rendező: BÉRES ATTILA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése