2014. november 16., vasárnap

"...ha valamiért megkérdeznék, hogy miért lettem színész, akkor azt felelném... a játék öröméért." - Interjú Hüse Csabával

Hüse Csaba egy rendkívül sokoldalú színész, aki ritka odaadással és átéléssel létezik a színpadon. Az egri közönség jól ismeri őt, miután hosszú évekig koptatta a Gárdonyi Géza Színház deszkáit, ám immár második éve örvendezteti meg játékával a kaposvári Csiky Gergely Színház látogatóit. Több mint húsz éve tartó pályája során olyan nagyszerű karaktereket keltett életre, mint Rádiós a Padlásból, Gábor diák a Gül baba című előadásból vagy akár a József és a színes szélesvásznú álomkabát főszerepe. Ám talán az egyik legjelentősebb alakítása már Kaposváron született meg, méghozzá A király beszéde című remekbe szabott mű "dadogós királyaként". 

2014. november 10., hétfő

„Bárhol játszom, az nekem élmény!” – interjú Lengyel Tamással



Számos nagysikerű színdarab, sorozat, rövidfilm és mozifilm szereplője. Már negyedik éve a Vígszínház társulatának tagja. Manapság a színpadon többek között A revizor Hlesztakovjaként láthatjuk, a Fapad című tévésorozatban pedig Kálóczy Andorként szórakoztat minket hétről hétre. A sokoldalú színész őszintén mesélt arról, hogyan került kapcsolatba a színészettel, milyen ajánlattal kereste meg őt Eszenyi Enikő, és mik az aktuális kedvenc szerepei. Lengyel Tamással beszélgettünk.

Szerzői jogi megjegyzés

Az oldal tartalmát olyan cikkek, interjúk alkotják, melyek CSAK NÁLUNK olvashatóak, mi állítjuk azt elő. Kérjük Olvasóinkat, hogy ezt tartsák szem előtt.
Köszönjük! Üdv: Kultúrgengszterek csapat