Talán valahol ezt a tanulságot vonhatjuk le a Katona József Színházban bemutatott Ibsen mű, A nép ellensége kapcsán. De vajon kik az okosak? Az emberek küzdenek a jóért, az igazságért, aztán a barátokról mindig kiderül, hogy csak a maguk jólétét keresik, a végső győzelem pedig mindig a hatalomé lesz. Nem túl pozitív, ám annál reálisabb világképet mutat be a nézőknek ez a darab.
Annak idején Pécsett is láthattam ezt az előadást, ahol ehhez hasonlóan nagy hatást gyakorolt rám, bár azt hiszem valahol fel kellett nőni hozzá. Nem tudnám megmondani, hogy az akkori általános világszemlélet volt más, vagy pusztán nem láthattam annyira bele a mindennapok nehézségeibe, de amikor most a "katonásokat" néztem, elképesztően aktuálisnak éreztem minden mondatot.
A történet akár ma is játszódhatna. Adott egy fiatal családos orvos, aki ambíciókkal és igazságérzettel tele felfedezi, hogy a városuk jólétét biztosító fürdővíz nem, hogy gyógyító hatású, hanem kifejezetten mérgező. Persze azonnal közzé kívánja tenni a felfedezést, hiszen tisztességes emberként a polgárok félrevezetését, orvosként pedig az egészségre veszélyes állapototokat nem viselheti el. Itt jön a képbe a sajtó és a "jó barátok" támogatása, akik persze nem csak, hogy mellette állnak, de még buzdítják is, hogy tegyen az elnyomás, a polgármester ellen. A történet szomorú eleme, hogy a hatalom nem más kezében van, mint szegény orvosunk testvérbátyáéban. Ezt követően jön az árulás, harag, elnyomás és az örökös fájó tanulság: akinél a pénz, annál a hatalom.
A két főszerepet játszó színész már önmagában egyfajta garanciát ígért számomra a sikerhez. Rá sem kellett néznem a pontos karakter leosztásra, hogy tudjam, a hataloméhes, kegyetlen és önző politikust Kulka János, míg az idealista, hatalmas igazságérzettel ellátott orvost Fekete Ernő fogja alakítani. Meg is állapítottam gyorsan magamban, hogy bár jó néhány előadást láttam már, nem sikerült még Kulkát pozitív szerepben megnézem. Érdekes dolog. Persze ijesztő átéléssel és hitelességgel hozza az ilyen karaktereket, így nem is volt meglepő valójában a szereposztás ezen része. Ahogy néz, az a hideg nyugodtság, ahogy beszél. Az elnyomó hatalmat képes önmagában tökéletesen színpadra vinni.
Sajnos Fekete Ernőről még nincs ilyen sok tapasztalatom, de amiben eddig láttam, mindig pozitív véleménnyel távoztam. Hangja karakteres, játéka pedig, főleg mimikája, rendkívül sokat mondó. Sajnos mostanság ez egyre kevesebb színészről állítható. Úgy éreztem, ő megéli a szerepét a színpadon az első sóhajtól az utolsó kimerült tekintetig. Érdekes, hogy az elején még magam is kételkedem a doktor igazával kapcsolatban, hiszen konoksága és türelmetlensége nem annyira teszik vonzóvá a hozzáállását, de képes volt úgy magával vinnie, megnyernie az abszolút szimpátiám és egyetértésem, hogy mire az előadás végére értünk, abszolút mellé álltam, bár hozzá hasonlóan én is úgy éreztem, belefáradtam a haszontalan küzdelembe. Mindenképpen figyelemre méltó teljesítmény, mert úgy hiszem, a jó előadás ott kezdődik, amit a taps után is magunkkal tudunk vinni.
Hogy én mit hoztam magammal? Rengeteg tanulságot és gondolatot. Az ember hihet az álmaiban, elképzeléseiben, hihet abban, hogy jól cselekszik és az igazság győz, de ez sosem ilyen egyszerű. Mert mindig volt, van és mindig lesz is egy olyan hatalom, ami bármilyen erővel ránk kényszeríti az igazát. És ez nem csak a politikai erő, hanem az élet. Mert mondhatjuk bátran a mellkasunkat verve, hogy mi a közjóért teszünk, támogatjuk és segítjük egymást, de ha az elé a kérdés elé állítanak, hogy az életünket, a gyermekeink életét és jólétét választjuk, vagy a nagybetűs IGAZSÁGot, akkor a többség, sosem fogja az utóbbit választani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése