Megérteni az István, a királyt - Jubileumi előadás Szegeden

Amikor tavaly novemberben jegyet vásároltam az Alföldi Róbert nevével fémjelzett István, a királyra, már tudtam, hogy 2013. augusztus 17-én egy színdarabot fogok látni a Szegedi Szabadtéri Játékok legendás deszkáin. Hogy ez miért fontos? Pontosan azért, mert az István, a királyt nem szokás színdarabként kezelni. Az István, a király rockopera, ismert dalok sora, történelmi tablókép, vagy épp nemzeti jelkép, de semmiképpen sem színdarab. Volt eddig. Alföldi a darabot nem dalok láncolataként kezelte, sokkal inkább nekiállt, és értelmezte a szöveget, azt, hogy milyen jelenetekből tevődik össze ez a mindenki által ismert, vagy ismerni vélt mű. Úgy gondolom, hogy 2013-ban Magyarországon erre szükség van. Mélyen magunkba kell néznünk és átgondolni, miért tart ott az ország, ahol. Egy mű attól kortárs, hogy gondolkodásra késztet. István, a király kritika.

Sarolt: Udvaros Dorottya, István: Feke Pál

"A régi álmok jó álmok voltak. Ugyan nem váltak valóra, de jó, hogy voltak."

- A szív hídjai ajánló

Egy családanya küzdelme önmagával. Amikor a régi álmokat már egészen elfelejtettük és beletörődve éljük a hétköznapok szürke egyhangúságát, mihez kezdjünk a szembe jövő változás lehetőségével? Néha nehéz elhinni, hogy életünk más utat is vehet és egy szebb jövőt is remélhetünk. A kérdés csak az, hogy mindezért félre tudjuk-e dobni a múltat és a jelent, a családot, a kötelességeket.

A szív hídjai című filmet Novák Eszter és Zöldi Gergely állították színpadra az Orlai Produkció keretein belül. A '95-ös romantikus drámát az egyik főszerepet játszó Clint Eastwood rendezte, partnernőjét, Meryl Streepet pedig Oscar-díjra is jelölték alakításáért. A történet egy amerikai kisvárosban játszódik. Két fiatal édesanyjuk hagyatékát nézi át, és megdöbbentő titokra lel a régi iratok és naplók között. Amellett, hogy saját életük árnyoldalaival kell megküzdenie a testvérpárnak (akiket a színdarabban Szamosi Zsófia és Chován Gábor alakít), ráébrednek, hogy anyjuk sem egészen az az ember volt, akinek hitték. És talán az az áldozat, amit meghozott értük, sokkal nagyobb befolyással bírt későbbi, felnőtt énjükre.

Amphitryon, avagy egy újabb isteni színjáték

Az egyszerű vonások rejtik a legnagyobb bonyodalmakat. A díszlet, a jelmezek, a kellékek, minden a minimalizmust tükrözi, mégis a játék, a szöveg, a színészek valós emberi drámákat jelenítenek meg, helyenként különc humorba burkolva.

Az ember általában fennkölt érzésekkel indul meg a Nemzeti Színházba előadást nézni. Bennem legalábbis van ilyen. Aztán valahogy mindig úgy távozom, hogy a pátosziság átalakul egy rendkívül erős tanulsággá. Minden előadás tanít. Van, amelyik megmutatja a helyes utat, van, amelyik egyszerűen az ember képébe vágja, hogy mit csinál rosszul, és akad, amelyik bennünk hagyja a motoszkáló érzést, hogy valami nem stimmel. Az Amphitryonról nehéz meghatározni, hogy melyik. Egy erősebb hatalom játékáról és esendőségéről szól. Arról, hogy az istenek is valahol csak emberek, pusztán istenien játsszák ezt a kemény meccset, amit mi életnek hívunk.