A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Radnay Csilla. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Radnay Csilla. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. július 13., hétfő

Merre tartunk? - Egyéni megközelítésben mutatkozik be a Hair

 Radnay Csilla Forrás:www.orlaiprodukcio.hu

Hair. Generációk őriznek emlékképeket, egy-egy dallamot, arcot vagy benyomást az 1979-es, Milos Forman által rendezett világhírű musicalfilmből, vagy az eredeti, 1968-ban a Broadwayn bemutatott rock musicalről. Az Orlai Produkció idén bátor vállalkozásba fogott, hiszen a Belvárosi Színház intim terében egy egészen különleges hangulatú előadást állított ki Mohácsi János rendezésében.

Aquarius. Hippik. Szabadság. Háború. Drogok. Zene. Vietnám. Szerelem. I Got Life. Hare Krisna. Áldozatok. Kivonulás a társadalomból. - Csak egy pár gondolat, ami először eszembe jutott, amikor meghallottam, hogy ismét színpadra állítják a Hairt. Természetesen kívülről tudom a legtöbb dal szövegét, számtalanszor láttam a filmet, ezzel ellentétben egyetlen egyszer sem sikerült színházban megnéznem magát a musicalt. Rendkívül örültem tehát a lehetőségnek, hogy első találkozásom az eredeti művel (Szövegkönyv és dalszövegek: James Rado és Gerome Ragni, Zene: Galt Macdermot) a Belvárosi Színházban történik majd meg. Nehezen tudtam ugyanis elképzelni, hogyan lehet a film hatalmas teret bejáró jeleneteit egy aprócska színpadon ugyanakkora energiával kivitelezni.

2013. október 15., kedd

"...nem értem, miért kellett volna feláldozni a feszültséget, az élet és emberszerűséget a tiszteletteljes dögunalom oltárán..." - Interjú Radnay Csillával

Radnay  Csilla 2007-ben végzett a Színház és Filmművészeti Egyetem zenés színész szakán. A kezdetekben több színházban megfordult, majd 2009-ben a Nemzeti Színházhoz szerződött. A közönség számos szerepmegformálására emlékezhet, legutóbb István feleségét, Gizellát alakította az I.K.3.0. című előadásban. POSZT különdíjas és Junior Prima díjas színésznő. Az idei évadtól a Székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatát erősíti. 

Mi ösztönzött arra, hogy színésznő legyél?
Hát biztos valami titkos exhibíció, vagy nem tudom (nevet). Egyszer még gyerekkoromban valahogy teljesen indifferens pillanatban azt mondtam a szüleimnek, hogy én színész leszek. Akkor ez annyiban is maradt. Aztán a gimiben kapott el újra ez a gondolat, amikor bekerültem egy diák színjátszó körbe. Akkor azt nagyon megszerettem és onnantól nem nagyon volt kérdés, hogy ez az, ami érdekel.

Először a zene volt előtérben és utána a színészet?
Először a zene volt, az már a gyerekkori zongoratanulással és a hegedűtanulással elindult. Kiderült, hogy csípőből nagyon élvezem. Előbb volt a zene és az alakult át zenés színészetté.

2013. augusztus 18., vasárnap

Megérteni az István, a királyt - Jubileumi előadás Szegeden

Amikor tavaly novemberben jegyet vásároltam az Alföldi Róbert nevével fémjelzett István, a királyra, már tudtam, hogy 2013. augusztus 17-én egy színdarabot fogok látni a Szegedi Szabadtéri Játékok legendás deszkáin. Hogy ez miért fontos? Pontosan azért, mert az István, a királyt nem szokás színdarabként kezelni. Az István, a király rockopera, ismert dalok sora, történelmi tablókép, vagy épp nemzeti jelkép, de semmiképpen sem színdarab. Volt eddig. Alföldi a darabot nem dalok láncolataként kezelte, sokkal inkább nekiállt, és értelmezte a szöveget, azt, hogy milyen jelenetekből tevődik össze ez a mindenki által ismert, vagy ismerni vélt mű. Úgy gondolom, hogy 2013-ban Magyarországon erre szükség van. Mélyen magunkba kell néznünk és átgondolni, miért tart ott az ország, ahol. Egy mű attól kortárs, hogy gondolkodásra késztet. István, a király kritika.

Sarolt: Udvaros Dorottya, István: Feke Pál

2013. május 8., szerda

Hamlettől nem lehet szabadulni

Nemrégiben volt szerencsém megnézni a Nemzeti Színház leköszönő igazgatója, Alföldi Róbert által rendezett Hamletet Szabó Kimmel Tamással a főszerepben. Mivel a darabot játszó színészek jó része jelen állás szerint nem marad a színháznál, ezért jogos lehet a kérdés: Miért is írjak egy kifutó darabról? Hiszen a Hamlet júniusi időpontjaira jegyet venni már szinte lehetetlen. Mégsem mehetünk el szó nélkül emellett az előadás mellett. Megérdemli, hogy beszéljünk róla, akár szavakkal, képekkel, véleményekkel életben tartsuk a szellemét. Mert húsbavágó, nagyon aktuális, megrendítő és sokkoló, a szavak jó értelmében. 

Forrás: www.fidelio.hu

* Az előadás részletesen kerül bemutatásra, ezért aki tudja, hogy biztosan megnézi még a közeljövőben, és nem szereti a spoilereket, annak a darab megtekintése után ajánlom a cikk elolvasását.

Talán nem mondok azzal újdonságot, hogy Alföldi Róbert ezúttal is különleges díszletben, modern jelmezben és friss fordítású szöveggel játszatja színészeit. Ez rá jellemző. Szerencsére. Mondhatni az előadás legnagyobb erőssége az atmoszférateremtés. Belépünk a színházba a zsöllye bejáraton át, és mit látunk? Szemeteszsáknak, hullazsáknak beillő fekete leplek takarják a nézőteret, szemét mindenhol. Mi, nézők kénytelek vagyunk a színpadra ülni, ezzel is jelezve, hogy itt kereszttűzben leszünk. Mi vagyunk a néma szereplők, akik megélnek mindent, de nincs beleszólásuk az eseményekbe. Mi vagyunk a tanúk.

Szerzői jogi megjegyzés

Az oldal tartalmát olyan cikkek, interjúk alkotják, melyek CSAK NÁLUNK olvashatóak, mi állítjuk azt elő. Kérjük Olvasóinkat, hogy ezt tartsák szem előtt.
Köszönjük! Üdv: Kultúrgengszterek csapat