Meddig elég a hírnév? - Kritika egy londoni Hamlet előadásról

Forrás: Barbican Theater

Kétségtelenül a 2015-ös év egyik legjobban várt színházi előadása volt Londonban a Hamlet, Benedict Cumberbatch főszereplésével. A világsajtó napokig foglalkozott a ténnyel, hogy rekordot döntöttek a jegyeladások, majd a bemutatót követően is éjszakákat töltöttek a rajongók a Barbican Theaternél, hogy a félretett napijegyeket megszerezhessék. Naivitás lenne feltételezni, hogy mindez csupán annak köszönhető, hogy Shakespeare hazájában mutatják be ismét méltán híres drámáját. Mindenki tisztában volt vele, hogy a Sherlock című BBC sorozattal híressé vált brit színész, Cumberbatch vonzotta be az embereket a színházba és keltett tömeghisztériát világszerte rajongói között. De vajon mennyire elég a húzónév egy jó előadáshoz? Tényleg érdemes a napi betevőt is meghaladó jegyárakat kifizetni, csak, hogy láthassuk élőben "Sherlock Holmest" Hamletet játszani?

A Barbican Centre egy több épületből álló kulturális negyed, amelynek egyik központi része a színház-, és koncertterem. Kívül-belül a modern vonalak és a rusztikusság a jellemző, kissé rideg a magyar színházi szférához képest. Talán nálunk a Művészetek Palotájához lehetne leginkább hasonlítani. A nézőteret is egyfajta monumentalitást tükröz, persze lehet, hogy ez csak tőlünk, a legfelső emelet legutolsó sorából volt ilyen látvány, de kétségtelenül kényelmetlenül éreztük volna magunkat, ha tériszonnyal ültünk volna be az előadásra. Bár a színpad ennek folytán kellően messze volt tőlünk, a kilátás kifogástalan volt a színpadra, talán csak az emelt díszletek tetején játszódó 1-2 soros dialógok feje nem látszott, de az egész előadás tekintetében ez cseppet sem rontott az összképen. Az akusztika kifogástalan volt, mikrofonok nélkül is tökéletesen hallottunk minden szót, bár azt nem állítom, hogy értettünk is mindent, tekintve az archaikus shakespeare-i nyelv adta nehézségeket. Ha az előadás pozitív benyomásait szeretném tovább sorolni, akkor talán térjünk is rá a színészekre. Normál esetben itt jönne az a rész, ahol extázisba kerülve sorolnám a jobbnál jobb színészi játékokat... ez sajnos nem fog bekövetkezni. De még mielőtt bárki is megijedne, nem fogom azt állítani, hogy kedvenc brit világsztárunk nem jó színész, hiszen nem egy filmben bizonyította ennek az ellenkezőjét. Ugyanakkor sajnos igenis ki kell jelentenem, hogy Benedict Cumberbatch borzasztó módon túljátszotta a szerepét. Úgy hiszem, annyira meg akarta mutatni, hogy mit érez és gondol, hogy elveszett a karakterben. Az egész játéka egy nagy, hadonászó hisztéria lett. Bár el kell ismerni, rendkívül színesen játszott, hiszen míg nevetett az egyik pillanatban, a másikban más sírt... de nem voltak meg az érzelmi folyamatok. Ezt mondjuk leginkább a rendezésnek rónám fel, ugyan minden más színész munkájánál is ezt éreztük. Az egész előadás darabos volt, nem volt érezhető a kapocs a jelenetek között, nem volt egy folyamat, csak történések összessége. És ha Cumberbatch izzó és csapongó játéka önmagában nem lett volna elég, a rendező mindent köré igazított. Megállás nélkül a központban volt, csak rá kellett figyelni, ha színpadra került és mindenki más játékát legyalulták, visszafogták és kiherélték. 

Forrás: Barbican Theater

Nyilván Hamlet címszereplő, nyilván oda kell rá figyelni és erős színpadi jelenlétre van szüksége, de amíg nincs megfelelő ellentéte a színpadon, nincs egy masszív ellenpont, addig nincs meg az egyensúly sem. Hiába lehetett volna például Ciarán Hinds jó Claudius, egyszerűen elnyomta őt Hamlet dübörgő vívódása. Pedig a Trónok harca színésze sem most kezdte a pályát, és ő is nem egy helyen bizonyította már, hogy erőteljes karakterszínész tud lenni. De Claudius ezúttal egy csendesen, durcásan lépegető kiskirály volt, aki próbálta "ejnye-bejnye" módon leplezni a komisz tettet, miszerint megölte a saját testvérét. Mert hogy egyébként a karakter nagy jelenete, ahol imára emeli szavát próbálván túlélni saját tettei következményét, a drámai monológja is elsikkadt a semmibe. Ott volt, hallottuk is, értettük is, de semmilyen érzelmi reakciót nem váltott ki. És sajnos ez az a probléma, ami az egész előadást jellemezte. Halovány színpadi monológok, és "ki a nagyobb ripacs" verseny volt az egész előadás. Ami számomra igen komoly vétségnek számított, hogy Horatio szerepét gyakorlatilag kasztrálták. Hamlet erős támasza, a Barát, így nagy betűvel egyszerűen csak jött és ment a színpadon. Újabb érthetetlen dolog, hiszen Leo Bill alakította a szerepet, akit szintén nem egy filmből ismerünk, rendkívül színes és sokoldalú színész, és íme, itt egy üres ember volt, üres szavakkal. Kérdem én, hová lett Horatio? És hogy ne érjen a vád, hogy csak a férfiakkal foglalkozom, ugyanilyen elkeseredéssel mondhatom ki, hogy Ophélia minden lehetséges szempontból rossz volt. Igaz, nem ismerem Sian Brooke játékát, de borzalmasan gyenge volt ezen az estén. Akkor sem mindig vettem észre a színpadon, ha éppen beszélt, de bezzeg Polonius halálát vagy negyed órát siratta valami szörnyű dallal. Bár ne tette volna. Igaz, lehet, hogy a végső cél az volt, hogy minket is az őrületbe kergessen. És amikor már semmi reményünk nem maradt, hogy tisztességes színészi játékra leljünk az előadásban, Gertrude is belénk rúgott egyet halovány értekezéseivel és felszínes siránkozásaival. 

Forrás: Barbican Theater

Őszintén megvallom, ez volt az első prózai előadás, amit élőben, Londonban láttam. Nem vagyok biztos benne, hogy ez a végtelen teátrális, túl sok érzelmet felsorakoztató játék vajon általános-e a prózai angol színházban, vagy sem, de hogy nálunk abszolút semmilyen érzelmi reakciót nem váltott ki, az egészen biztos. Pedig bizton állíthatom, hogy a Hamlet az a színdarab, amelyet saját szívügyemnek tekintek, sőt, azt is felvállalom, hogy Benedict Cumberbatch munkájának lelkes követője vagyok. Mégis, a Barbican Theater Hamlettje összességében lehet, hogy egy erős előadás, de az egész felszínes, és szörnyen üres minden túlzott gesztikuláció és drámai siránkozás ellenére is, vagy éppen azzal együtt. Tehát méltán jogos a kérdés, hogy vajon elég-e egy húzónév egy jó előadáshoz, mert a válasz sajnos határozottan a NEM lesz. Személy szerint úgy gondolom, hogy az alapvető gondok összességében mégis csak a rendezéssel voltak, mert nem tudom, nem akarom elhinni, hogy ezek a valóban tehetséges színészek ennyire hiteltelenek lettek volna egy olyan kaliberű drámánál, mint a Hamlet. Azt pedig külön kikérem magamnak minden színész nevében, hogy a tapsrendet úgy rendezte meg Lyndsey Turner, - az amúgyis problémás darabja után,- hogy a közös meghajlást követően kizárólag Cumberbatch kapjon külön meghajlást. Ha már a rendezést sikerült ennyire centrálissá tenni a brit színésszel a központban, legalább a tapsrendnél engedték volna a többieket is érvényesülni. Méltatlan megoldás.

Ezek után azt hiszem csakis azzal zárhatom soraimat, hogy azt mondom: ajánlom az előadást minden Benedict Cumberbatch rajongónak és... és ennyi.
A színdarabot rögzítették kamerákkal is, és október 15-től világszerte több moziban is vetíteni fogják a National Theater Live program keretein belül. Aki ezek után még késztetést érez rá, hogy megnézze, szívesen fogadjuk az ellenvéleményeket is.

Rendező: Lyndsey Turner

Jelmezek: Katrina Lindsay

Koreográfia: Sidi Larbi Cherkaoui

Leo Bill - Horatio

Siân Brooke - Ophelia

Benedict Cumberbatch - Hamlet

Rudi Dharmalingam - Guildenstern

Anastasia Hille - Gertrude

Ciarán Hinds - Claudius

Kobna Holdbrook Smith - Laertes

Jim Norton - Polonius

Matthew Steer - Rosencrantz

Sergo Vares - Fortinbras

További részletek...