Györfi Anna a Pécsi Nemzeti Színház hangja és lelke. A nézők jól ismerik már szerethető kisugárzásáról és sokszínű játékáról. Amikor dalra fakad a színpadon, nincs olyan, akit ne ragadna magával. A fiatal színésznő már hat éve erősíti a pécsi társulatot a színházba járók nagy örömére. Messze sodorta az élet a Budapesti Operettszínháztól, mégis töretlen szeretettel beszélt nekünk pályája sikereiről és nehézségeiről.
Hogy jött az életedbe a színház?
Még óvodás voltam, mindössze hat éves, amikor édesanyám elvitt a Budapesti Operettszínházba meghallgatásra. A muzsika hangja című produkcióhoz kerestek gyerekeket. Így mondhatjuk: nem tudatos döntés volt, hogy színész lettem. Igazából édesanyám volt az, aki erre terelgetett, a családunkban előttem senki nem mozgott ezen a vonalon. Miután bekerültem ebbe az előadásba, onnantól kezdve szinte folyamatosan az Operettszínházban szerepeltem és különböző gyerekdarabokban léptem színpadra. Tulajdonképpen ott nőttem föl.
És azóta megszakítás nélkül megy a színház…
Szinte megszakítás nélkül. A gimnáziumi évek alatt volt egy kis pangás, mert ugye akkor nem voltam már gyerek, de még felnőtt sem igazán. Rendszeresen felléptem ugyan egy musical csoporttal, de professzionálisan nem foglalkoztam vele. Érettségi után döntöttem úgy, hogy tényleg ez lesz az életem és ezt fogom csinálni. Felvételiztem tehát a főiskolára, ahová ugyan nem vettek fel, viszont az Operettszínház stúdiójába, a Pesti Broadway Stúdióba igen. Ez egy három éves képzés volt. Még stúdiós voltam, amikor egyik színészmesterség tanárom rám bízta a Menyasszonytánc című előadás főszerepét. Ezt követően pedig az Abigél című előadásban játszottam még egy kisebb szerepet az Operettszínházban.
Milyen emlékeid vannak ebből az időszakból?
Mivel szinte ott nőttem föl, maga az épület és a színház is a második otthonom volt. Főleg, hogy gyerekként nagyon sokat játszottunk a próbák szünetében, és sok barátot szerezhettem az előadások kapcsán. A mostani, felnőtt barátaim közül is van, akiket ott ismertem meg. Emiatt a mai napig nagyon kötődöm a helyhez. Most is, ha bemegyek megnézni egy előadást, jó érzés önt el. Nagyon szerettem ott lenni, jó volt a csapat.
Mit kaptál útravalóul?
Az Operettszínház Magyarországon a zenés színházak bölcsője, mondhatni. Profin kivitelezett produkciókat készítenek, és ennek el lehet lesni a csínnyát-bínnyát. De persze ott voltak a tanáraim is, Toldy Mária az ének-, Bakó Gábor a tánctanárom volt, míg a mesterségtanáraim Béres Attila, Szabó P. Szilveszter és Földes Tamás voltak, akiktől szintén sokat tanultam.
Kevesen voltunk az osztályokban. Nem úgy, mint az egyetemen, ahol akár több mint húsz tanuló tanul és gyakorlatozik együtt. Mi 6-8 fős osztályokban voltunk és ez szerintem lehetőséget adott arra, hogy nyugodtabban haladjunk. Persze nyilván nem volt olyan aktív az oktatás, mint a Színművészeti Egyetemen, nem is volt annyi óránk, hiszen nem egy egyetemi rendszerről beszélünk. De azért sok tudást és tapasztalatot sikerült felszednünk magunkra.
És hogy jött a képbe Pécs?
Igazából nagyon hirtelen történt. Éppen a Thália Színházban néztem egy előadást, amikor észrevettem, hogy hét nem fogadott hívásom van Béres Attilától. Persze rögtön kimentem, hogy megkérdezzem, miért keresett. Elmondta, hogy éppen Balikó Tamással, a Pécsi Nemzeti Színház akkori igazgatójával ül valahol és ő szeretne velem beszélni. Aztán amikor találkoztunk, Tamás rögtön megismert, hiszen mi az Abigélben szerepeltünk korábban együtt, csak ugye a tizenkét egyforma egyenruhás lány közül hirtelen nem tudta, hogy ki is az a Györfi Anna. Elmondta, hogy sürgősen szüksége lenne egy színésznőre a Pécsi Nyári Játékok A kölyök című produkciójába, a női főszerepre. És megkérdezte, hogy el tudnám-e vállalni. Persze köpni-nyelni nem tudtam. Egy hét múlva már Pécsen voltam az olvasópróbán.
Onnantól gyakorlatilag töretlen volt az út, mert a következő évben már két plusz darabom volt, a Koldusopera, illetve a Leányvásár és persze játszottam tovább A kölyköt is, és az azt követő évadra Tamás már szerződtetett Pécsre. Mai napig hálás vagyok a bizalmáért.
Említetted, hogy éppen egy előadáson ültél, amikor Béres Attila hívott. Visszatekintve melyik volt az a színházi előadás, ami nézőként nagy hatással volt rád?
Mivel gyerekkoromban rengeteget voltam az Operettszínházban, ott értek az első meghatározó színházi élményeim. Az Elisabethet például vagy százszor láttuk, állandóan ott ültünk a lépcsőn és kívülről fújtuk az egészet. Vagy a Van, aki forrón szereti, a Hotel Menthol.. ezekért teljesen odavoltunk. Azt hiszem, ezek a legemlékezetesebbek.
Melyik szereped állt a legközelebb hozzád, melyiket szeretted a legjobban?
Azt hiszem az első főszerepem a legkedvesebb emlékem, Rózsi, a Menyasszonytáncból. Nyilván ahhoz kaptam a legnagyobb bizalmat, hiszen még csak stúdiós voltam, amikor belekerültem. Ráadásul nem volt normális próbafolyamatom, egy-két színpadi próbával kellett beugranom Kékkovács Mara helyett, mert ő kisbabát várt. De mindenki nagyon segítőkész volt velem. Molnár Piroska, Mikó István, Felföldi Anikó.
A pécsi szerepeim közül talán a Mágnás Miskából Marcsa karaktere áll hozzám a legközelebb tavalyról, vagy mondhatom a mostaniak közül az Én és a kisöcsémből Vadász Fricit. Nagyon szeretem ezeket a vicces szubrett karaktereket (nevet).
Szerinted mi egy színész legjobb és legrosszabb tulajdonsága?
Alapvetően egy színész nagyon hiú ember (nevet). Ez tagadhatatlan dolog. Nem tudom, hogy ez most jó vagy rossz tulajdonságnak számít egy olyan szakmában, ahol a külsőnkkel dolgozunk. Nem lehet általánosítani, mert én például elég gátlásos vagyok, sokkal inkább, mint mondjuk a kollégáim. Ebben talán benne van az is, hogy én valahol nem választottam ezt a szakmát, hanem a szakma választott engem. Nem volt egy olyan határozott pont az életemben, amikor azt mondtam, hogy "Igenis én színésznő akarok lenni". Hanem egyszerűen bekebelezett ez a pálya, benne nőttem fel, mondhatni megfertőződtem. Gimnázium után már nem tudtam mást elképzelni, mint azt, hogy ez legyen a hivatásom.
Említetted, hogy volt már rá példa, hogy leszólítottak az utcán. Milyen a kapcsolatod a közönséggel, zavarnak esetleg ezek a közvetlen szituációk?
Nem, egyáltalán nem, örülök neki. Érdekes, főleg a gyerekek ismernek föl. Vagy lehet, hogy csak ők a bátrabbak, ők mernek megszólítani. Persze sok gyerekdarabban szerepeltem például ott a Padlás, vagy A dzsungel könyve. De szerintem ennek nagyobb fórumának kellene lennie, mint mondjuk a gyereknapon, amikor lehet találkozni a színészekkel. Ilyenkor jobban megnyílnak a nézők is, odajönnek és elmondják, hogy ebben, vagy abban láttak és mi, hogyan tetszett nekik. Szeretem az ilyen visszajelzéseket.
Milyen ember lenne az, akivel szívesen elcserélnéd az életed egy napra?
Biztos, hogy egy olyan embert választanék, akiben sokkal jobban buzog az energia. Én egy elég lassú ember vagyok (nevet). Szeretnék valaki olyat, aki gátlástalanul megy előre és csak csinálja, amit akar. Egyszer kipróbálnám, milyen, amikor egy kicsit jobban pezseg a vérem. (nevet) Egy gyorsabb testbe, vagy egy zseniális agyba szívesen költöznék… mindenképp valami extrém figurába.
Milyen ember lenne az, akit példaképednek tudnál nevezni?
Olyasvalaki, aki túl tud lépni a saját határain. Vagy aki mer váltani, ha szükséges, kellemetlenségek árán is, ha az fejlődést eredményez. Csodálom, ha valaki a saját bajai ellenére is mosolyogni tud másokra, vagy mindig segít másokon.
Kicsit könnyedebb vizekre evezve… Melyik a kedvenc dalod?
A népdalokat nagyon szeretem hallgatni is és énekelni is. Például nagy kedvencek között van a Vetettem violát Sebestyén Márta előadásában, vagy szintén tőle a Fúvom az énekem… de elég sok népzenét hallgatok. Ez az édes-keserű, tiszta szépség, ami egy népdalban felhangzik, számomra varázslatos. Ezért is örülök nagyon, hogy a Csíksomlyói passióban népdalokat kell énekelnem. Előtte nagyon régen énekeltem ebben a stílusban színpadon, ezért jó érzés, hogy ezen a ponton megint találkozott a szakmámmal ez a szeretet a népzene felé.
Kedvenc könyv?
Hm… Tomas Hardytól az Egy tiszta nő. Szeretem azt a könyvet. Egy igazi romantikus alkotás, de hát én is romantikus vagyok (nevet).
Van valami nagy álmod a pályádat tekintve?
Jó volna néha megválogatni, hogy mi az, amit elvállalok és mi az, amit nem. Ez egy társulati létben nehezebb dolog, de nem szeretnék szabadúszó sem lenni, mert szeretem a biztonságot magam körül és a kiszámíthatóságot is. Minden színész jobban örül, ha van választása és nem bíznak rá olyan feladatot, amit fordított esetben ő nem osztott volna ki magára.
Ezen kívül fontos lenne, hogy meg tudjam mindig tartani az egyensúlyt a magánéletem és a szakmám között. Hiszen nem titok, hogy ezen a pályán nincs karácsony, vagy húsvét, se születésnapok. Állandóan sakkozni kell, hogy mikor tudok a családommal lenni, mikor tudok elszabadulni pár órára és mikor nem sértem meg őket azzal, hogy állandóan hozzám alkalmazkodnak. Szerintem ez a legnehezebb.
És mikor érezted leginkább azt, hogy minden a helyére került, hogy úgy rendben vannak a dolgok?
Most (nevet). Most minden nagyon rendben van. Közeledünk az évad végéhez, már nagyjából letettem az eddigi terheket, csak játszani kell. Bár már elkezdtük próbálni a jövő évadra a Holdbéli csónakost, amit szeptemberben fogunk bemutatni. De összességében azt hiszem, hogy most minden rendben. Mióta itt vagyok Pécsen, nagyon jókat játszom. Semmi okom sincs panaszra. Ez az év szakmai fejlődés is volt. Játszottam a Szentivánéji álmot, a Closert, a Csíksomlyói passiót, az Én és a kisöcsémet, és mindből nagyon jó energiákat merítettem. Úgyhogy most rendben vagyok, köszönöm szépen. (mosolyog)
Ha találkozhatnál a gyermekkori önmagaddal, mit mondanál neki?
(nevet) Háááát… hogy ne legyen lusta, ne adja fel, mert minden jó lesz. Mindenképpen mondanám neki, hogy legyen több önbizalma és legyen hű önmagához.
Mi jut eszedbe az alábbi fogalmakról?
- legnagyobb siker
Szendrő-díj.
- karrier
A helyén van.
- barátság
Barátság… nagyon sok barátom van Budapesten, úgyhogy erről a kötelékek jutnak eszembe. Nagyon erősen kell ragaszkodnom a találkozásokhoz, hogy megosszuk az életünket egymással, mert sajnos a távolság romboló hatású.
- zene
A nyugalom. Mindig a nyugalom.
- pénz
Egyfajta biztonság.
- színház
A második otthon. Egész egyszerűen. Vagy úgy is mondhatnám, hogy gyerekkoromban egy játszótér volt, most meg tényleg egy játszó-tér. Valahol a lényeg ugyan az maradt, mert igazából olyan véresen komolyan soha nem tudtam venni a színházat, hiszen nekem a gyerekkorom kötődik hozzá. Azok az illatok, a frissen mosott és vasalt jelmezek, a smink, a púder… ez mind a gyerekkoromat idézi elő és mindig a játék jut róla eszembe. Úgyhogy szerintem ebből a szempontból szerencsés helyen vagyok (nevet). A játszótéren maradtam.
Ha valaki megkérdezné, hogy ki is az a Györfi Anna valójában, mit válaszolnál?
Nehéz kérdés. Ha mások szemszögéből nézem, akkor biztos, hogy az első, amit rólam gondolnak, hogy megbízható vagyok, jó munkaerő a társulaton belül. Sokat teszek azért, hogy egy jó csapat legyünk. Fontos, hogy otthon érezzük magunkat, hogy együtt legyünk és tudjunk egymásról. Néha talán túl erőszakos is vagyok ebben. Lehet, hogy zárkózott vagyok néha és ezért sok idő, míg rájönnek, milyen vagyok, de az biztos, hogy Györfi Annára lehet támaszkodni, mert bírja a strapát (nevet).
A kérdéseket feltette: Kácsor Klaudia.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése