A nagyszerű Gatsby

Már nagyon vártam ezt a filmet. Olyannyira, hogy számtalanszor láttam a trailerét, hallgattam a zenéjét, csodáltam a plakátjait, és még Daisy Buchanan ihletésű polyvore szettet is alkottam. Valószínűleg ennek hatására (is) sikerült megnyernem az ELLE játékán egy páros belépőt a film premier előtti vetítésére. Egy nagyszerű este krónikája következik!

* Az írás részletesen tárgyalja a filmet, ami spoilernek minősül. Olvasáskor kérjük ezt a tényt figyelembe venni!

Forrás: http://thegreatgatsby.warnerbros.com/

A MOM Park mozija zsúfolásig megtelt várakozó emberekkel. Kik MAC sminkjükre vártak, kik a jegyeikre, kik popcornnal felszerelkezve arra, hogy végre bejuthassanak az 1-es terembe. Jómagam imádom a 'roaring twenties' hangulatát, zenéjét, ruháit, ékszereit, vadságát és törékenységét. Mindezek okán úgy döntöttem, hogy egy 20-as évek jellegű fekete, többsoros csipke felsőben teszem tiszteletemet a filmen, valamint a MAC sminkelést is igénybe veszem. Szerencsére barátnőmmel korán odaértünk, ezért megkaptuk a megérdemelt sminket. Barna-bronz-arany füstös szemet kértem, amit tökéletesre és tartósra meg is alkottak rajtam. Boldog voltam. Ennél boldogabbá már csak a film, tett, de ne szaladjunk annyira előre.

Mi renitens módon tejeskávéval felszerelkezve foglaltuk el helyünket a 7-8. sor környékén, középen. Mostanában szeretek inkább közép-középen ülni, mint hátul, mert így jobban beszippant a vászon. Újfajta szemüveget, sötétkék kereteset kaptunk a 3D-hez, aminek örültem, a sima feketét nem nagyon bírja a szemem. Apropó, 3D. Nem kifejezetten szeretem ilyen módon nézni a filmeket, habár látványosak, az tény. Valamiért mégis természetesebbnek érzem a sima 2D-t, mert a szemüveg felvétele, ezzel a látótér korlátozása engem zavar, néha szédülök is tőle. Az első jó pont ezen a vetítésen a 3D tökéletes működése volt számomra. Nem kifejezetten 3D jellegű film, mégis szépen ráerősítettek a valósághű hatásra, növelték a látvány értékét, a vizualitást, és ez mégsem bántotta a szemem. A film után boldogan és elégedetten jöttem ki. Látvány: csillagos ötös.

Forrás: http://thegreatgatsby.warnerbros.com/

Magát a filmet én nem a regény (F. Scott Fitzgerald - The Great Gatsby, 1925) felől közelíteném meg, sokkal inkább a rendező, Baz Luhrmann irányából. Luhrmann két, talán leghíresebb rendezése a Moulin Rouge és a Romeo + Juliet. Előbbire jellemző a merészen szürreális látványvilág, míg a modern és a korhű vegyítése mindkét filmben megjelenik. A film trailere alapján most is hasonló kettősségre és vizuális orgiára számítottam, nem hiába. Miközben abszolút megjelenik a 20-as évek divatja, autói, atmoszférája, mégis néha az lehet az érzésünk, hogy egy 2013-as jelmezes VIP partiba csöppentünk. A forgatókönyv, a karakterek szintén a regényhű adaptáció, és az önmagát kifigurázó groteszk határán egyensúlyoznak. Luhrmann előzőleg említett filmjeire is jellemző, főképp a Moulin Rouge-ra, hogy sokak számára túl bizarr vagy giccses némely jelenete, amit akár parodisztikusnak is nevezhetünk, mindezek melett a tiszta dráma is végig jelen van benne. A nagy Gatsby visszafogottabb elődjénél, mégis mindenképp jellemző rá ez a kettősség. 

Külön kiemelném a látványvilágot, mint meseszerű alkotást. Gatsby villája akár a Walt Disney kastély is lehetne, a színek pompázatosak, a jelenetek dinamikusak, magukkal ragadóak. Versenyző sárga autó, tűzijátékkal és konfettikkel megszórt káprázatos partik, a zöld fény mint szimbólum használata, a kék szem motívuma, ezek mind-mind erősen hatnak a nézőre. És akkor még nem is beszéltem a gyönyörű belső terekről, a buja kertekről, parkokról, virágokról, a szikrázó art deco ékszerekről, melyet királynőként hordanak a színésznők, valamint a jelmezek kidolgozottságáról, anyagáról (tollak, szőrme, kristályok) és színeiről (pasztell pezsgő, bézs, rózsaszín, fehér). Érzékeny finomság a színorgia közepette. Ismét kettősségre bukkanok. 

Forrás: http://thegreatgatsby.warnerbros.com/

A zene szintén megér egy külön bekezdést. Mivel már a film előtt beleszerettem dalokba (pl. Lana del Rey - Young and beautiful, Florence + The Machine - Over the love), ezért ismerősként üdvözöltem őket a vásznon. Jellemző volt a zenehasználatra, hogy nem csupán bedobták őket jelenetek alá, hanem erősítő funkciójuk volt. Itt is csodásan keveredett a modern, mai hangzás a jazzel, a szimfonikus hangzással. A partijelenetek lüktetéséhez, az autóversenyzéshez tökéletesen passzolt pl. Beyoncé és Andre 3000 dala, vagy Emeli Sandé Crazy in love feldolgozása. A személyes kedvencem pedig, Lana del Rey Young and beautifulja Jay és Daisy theme songjává vált, ami többször, többféle verzióban is visszatért attól függően, hogy a jelenben vagy a múltban jártunk, kettesben beszélgettek vagy partin voltak. A legpoénosabb talán az volt, amikor a jazz zenekar kezdte játszani a dallamot. Ajánlom, hogy keressetek rá a többi dalra is, itt a teljes lista. 

Ami pedig a színészi játékot illeti, Leonardo DiCaprióról csak annyit mondanék, hogy barátnőm nem igazán kedvelte eddig, de most csak elismerően tudott nyilatkozni a játékáról. Na jó azért részletezem kicsit. A Titanic óta eltelt jó néhány év, Leo férfiasabb lett és színészetében is sokszínűbb alakításokat nyújt. Számomra Jay Gatsby-ben az volt a szép, hogy egyszerre tudtam látni benne az érett férfit, azt a DiCapriót, akit a Viharszigetben vagy a Djangóban láttam, hiszen titokzatos volt, gengszter volt, ijesztő volt, mégis előtűnt az a naiv, 20 éves fiú is, aki Jackként feláldozta az életét a nagy és elsöprő szerelemért, vagy Rómeóként egy pillanat alatt belebolondult Claire Danes szemeibe. Gatsby-t egyébként is jól jellemzi az érettség és a gyerekesség paradoxona. Törekvő, eltökélt férfi, aki a semmiből lesz milliomos, üzletember, nagyság, az egész város által tisztelt és félt személyiség, és mindezt miért teszi? Egy olyan gyerekes vágyáért, hogy semmissé teheti a közelmúltat és visszamehet a régmúltba, szerelmével, Daisy-vel. Valahol sajnálom, mégis felnézek rá, mert az alkoholmámorban fürdő tömeg közepén pont ő az, akinek ebből semmi sem kell, ő csak együtt akar lenni azzal, akit szeret. S hisz abban, hogy kiválasztott, akinek az élete csak felfelé szárnyalhat, a csillagok felé. Csodálatos jelenet, amikor a film végén az emlékeiből könyvet író Carraway (Tobey Maguire) a Gatsby cím fölé odabiggyeszti a 'The Great' szavakat. Pont emiatt gondolom, hogy jelen esetben nem is a 'Nagy' szó a megfelelő a címben, sokkal inkább a 'Nagyszerű'. Jay Gatsby egy nagyszerű lélek volt.

Forrás: http://thegreatgatsby.warnerbros.com/

A másik csillag a törékeny és szépséges Carey Mulligan, akit a moziban mellettem ülők azzal vádoltak, hogy jellegtelen. Szerintem tökéletesen állt neki a kor, Daisy karakterét pedig megfelelően hozta. Daisy-t ugyanis csak Jay látja különlegesnek, többnek, mint ami. Persze szép nő, elbűvölő, és szereti is Gatsby-t valahol, de ezek mellett megalkuvó, felszínes és egyáltalán nem olyan küzdő szellem, mint a főhős. Ha nagyon akart volna, várhatott volna a férfira, de nem tette. Bevallhatta volna a férjének, hogy nem akar már vele lenni, de ezt sem tette meg, mert igazából nem akarta, ő megelégedett volna azzal is, ha Gatsby csak a szeretője. Daisy gazdag, nagyvilági nő, akinek a szerelemnél is fontosabb a kényelem, a biztonság, amit Tom Buchanan is meg tud adni neki. Carey Mulligan pedig pontosan ilyen Daisy volt.

Nem mehetünk el szó nélkül a többi alakítás és a végkifejlet mellett sem. Joel Edgerton szintén sokszínű volt Tomként. Legtöbbször persze megvetettem, hiszen szeretőt tartott, arrogáns volt, mégis, ő kérte számon Daisy-t azért, amiért az mást is szeret. Emellett hideg fejjel, a házassága megtartása mellett is tudott gondolkodni, és összetört, esendő emberré is tudott válni szeretője, Myrtill (Isla Fischer) halálakor. Szegény Jay, aki csak jót akart és jó maradt a csalásai, pénzszerzési módja ellenére, végül ő válik a balesetek, a gyengeség és a bosszú áldozatává. Talán ez emeli ki igazán a karakterét a többiek közül. Az eseményeket csöndesen végignéző Tobey Maguire kellően színtelen narrátor, csak egy alkalommal tör elő belőle a feszültség, Gatsby temetésén. Ő tipikusan az az ember, aki nem kiabál, nem toporzékol, viszont ha átlendült a tűréshatárán, akkor nincs megállj. Maguire engem továbbra sem győzött meg, mint színész, azonban becsületesen hozta a figurát.

Azt hiszem mindent elmond a filmmel kapcsolatos viszonyomról, hogy még a vége főcímet is áhítattal néztem a 3D-s szemüvegemen keresztül. Voltak persze dolgok, amik annyira nem tetszettek (DiCaprio old sportozása, ami magyarul még viccesebben hangzott, ugye öreg harcos), de amit vártam a filmtől, azt megkaptam. Gyönyörködhettem a képi világban, megrökönyödhettem a fordulatokon, és átélhettem Gatsby drámáját. Ezek után a regényre is kíváncsi vagyok, és talán egy könyvadaptáció ennél jobb célt el sem érhet, minthogy meghozza a néző kedvét a korhoz, az elmélyüléshez, az olvasáshoz. Great job, Baz Luhrmann!