Márciusban jelent meg a Szabó Balázs Bandája legújabb, Élet
elvitelre című lemeze, melynek bemutató koncertje május 16-án, pénteken volt az
A38 hajón. Vagyis lett volna, ha nem fogynak el olyan gyorsan a jegyek, hogy a
hivatalos bemutató előtti csütörtökre betettek egy elő-, pót- és ráadás
koncertet. Így rögtön két – abszolút megérdemelten – telt házas bemutatóval
nyitott a banda. Mi a pénteki koncerten jártunk és mondhatom - bánhatja, aki
lemaradt.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: koncert. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: koncert. Összes bejegyzés megjelenítése
2014. május 18., vasárnap
2014. február 11., kedd
Mahó Andrea önálló estjével készül a Madách Színház a Valentin-napra
Február 6-án mutatta be a Madách Színház Stúdiószínpadán a kedvelt művésznő, Mahó Andrea önálló estjét, mely a közelgő Valentin-nap alkalmából a szerelem témáját járja körül. Az érzelmes hangulatban lévő érdeklődők még két alkalommal, február 14-én és február 16-án este 19.30-kor tudják megnézni a Szerelemvarázs című koncertet.
2013. július 2., kedd
Ünnepi nyílt nap a Margitszigeti Szabadtéri Színpadnál
A Budapesti Nyári Fesztivál július 6-án nyílt napot szervez a 75. születésnapját ünneplő Margitszigeti Szabadtéri Színpad felújításának és megnyitásának alkalmából. A látogatók betekinthetnek a „kulisszák” mögé, útjára indul a lóvasút, valamint borkóstolóval és más meglepetésekkel is készülnek a szervezők.
![]() |
A felújított Margitszigeti Szabadtéri Színpad és Víztorony. Fotó: Kálló Péter |
2013. március 10., vasárnap
Depressziós limonádé – Vad Fruttik koncertbeszámoló
Ha ma Magyarországon be akar futni egy zenekar annyira, hogy
a rádiókban is játsszák a számaikat, két választásuk van: vagy helyes tinifiút
vesznek fel énekesnek, akire a gimisek tudnak nyáladzani az első sorban, vagy eladják
a lelküket valamelyik kereskedelmi csatorna zenés műsorának. A kivételek
természetesen erősítik a szabály, hiszen az alternatív vonal is egyre trendibb,
no meg lehet próbálkozni újításokkal, mint például, hogy őszintén énekelünk társadalmunk
válságáról, hogy még mindig a nyolcvanas éveket sírjuk vissza, hogy depressziósak
vagyunk, hogy milyen drogtúrákat éltünk túl, és természetesen arról, hogy
nekünk senkink sincsen. Vad Fruttik kislemezbemutató-koncerten jártunk.
Forrás: vadfruttik.hu |
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Szerzői jogi megjegyzés
Az oldal tartalmát olyan cikkek, interjúk alkotják, melyek CSAK NÁLUNK olvashatóak, mi állítjuk azt elő. Kérjük Olvasóinkat, hogy ezt tartsák szem előtt.
Köszönjük! Üdv: Kultúrgengszterek csapat