A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gravity. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gravity. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. március 17., vasárnap

Filmajánló: 13 film 2013-ból, amelyekre kíváncsiak vagyunk

Március tájékára rendszerint kifogynak a magyar mozik az előző naptári évben bemutatott filmekből, így itt az ideje áttekintenünk, hogy 2013-ban milyen produkciókra számíthatunk angolszász barátainktól. Olyan filmeket válogattunk össze, amelyekről úgy gondoljuk, történetük és alkotóik révén különlegesek és érdekesek lehetnek, meglepetésekkel vagy újdonsággal szolgálhatnak nekünk, nézőknek, de nem feltétlenül figyelnénk fel rájuk, mert nem egy korábban már látott, közismert filmre épülnek. Így tehát klasszikus értelemben vett sequel, prequel, remake, reboot és spinoff nem szerepel a listán. Íme 13 film 2013-ból, amelyekre kíváncsiak vagyunk.

Elysium


Neill Blomkamp 2009-ben mindenkit meglepett District 9 című sci-fijével. Az egyedülálló filmben a földönkívüliek végre nem az Eiffel-tornyot vagy az Empire State Buildinget robbantják apró darabokra, hanem szemétteleppé silányult táborban élnek Dél-Afrika területén. Aki esetleg nem látta, feltétlenül nézze meg, majd nyáron siessen jegyet venni Blomkamp következő mozijára. A rendező az Elysiummal marad a sci-fi műfajánál. Ezúttal a jövőben járunk, 2159-ben, amikor a leggazdagabbak egy űrállomáson, az Elysiumon élnek luxus körülmények között, míg alattuk a Föld belepusztul a túlnépesedésbe. Az Elysium vezetője (Jodie Foster) mindenáron fenn akarja tartani az űrállomás tökéletességét, míg a Földön maradtak bármit megtennének, hogy bejuthassanak. Max (Matt Damon) életveszélyes küldetésre indul, amely talán egyensúlyt teremthet a két világ között. Foster és Damon mellett a  filmben feltűnik még William Fichtner, Sharlto Copley és Diego Luna is.

Amerikai bemutató: augusztus 9.

Matt Damon az Elysium c. filmben (forrás: filmuniverzum.com)
 

Szerzői jogi megjegyzés

Az oldal tartalmát olyan cikkek, interjúk alkotják, melyek CSAK NÁLUNK olvashatóak, mi állítjuk azt elő. Kérjük Olvasóinkat, hogy ezt tartsák szem előtt.
Köszönjük! Üdv: Kultúrgengszterek csapat